Élni és élni hagyni: a borsznob

„Hétvégén vittem egy üveg vörösbort a családnak. Kibontottam, belenyomtam egy dropstopot, és miután az első csepp elérte a fehér asztalterítőt, a palack nyakát szalvétával kötöttem át. Megfogtam a palack végét, töltöttem a poharakba.

Megszagoltam a bort, pörgettem a poharat, megkóstoltam, még mondtam is valamit. Összesen 5 perc telhetett el, mire észrevettem, hogy mindenki rajtam röhög. Felcsattantam: »jól van na, erről a borról írni akarok, különben nem csinálnék ekkora felhajtást«! A pasim unott képpel vágta rá: »dehogynem«. (...)

1. Első és legszembetűnőbb: a borsznob beszél a borról miközben issza. Gyakran, és feleslegesen sokat. Ráadásul nem egyszerűen locsog róla, hanem túlmisztifikálja az italt és az egész témát. Különösen élvezi, ha olyan kifejezéseket használhat, amelyeket senki más nem ért körülötte. Őket persze lenézi.

2. Soha nem kérdez, hiszen (ahogy az első pontból is kiderült) ő úgyis mindenkinél jobban tudja. Legfeljebb azért kérdez, hogy kötekedjen, vagy hogy a másik tudatlanságára rávilágítson.

3. A 2 ezer, illetve annál is nagyobb palackszámmal készített tételeket legjobb esetben is csak a korrekt jelzővel illeti. A tetszését csak kézműves, lehetőleg külföldi tétel nyerheti el. Azért hibát abban is fog találni.”