Rövidlátó segítség

2015. augusztus 17. 08:33

Szlovákiában idén júniusban nyolc járásban volt 20 százalék feletti a munkanélküliség, ebből a Rimaszombati járásban 28,27, a Nagyrőcei járásban pedig 24,99 százalékos.

2015. augusztus 17. 08:33
Kocur László
Új Szó

A kormány technikai és anyagi segítség nyújtását tervezi. A technikai segítség azt jelenti, a települések vezetői az adminisztrációs tevékenység terén segítséget kaphatnak az állami hivataloktól, amelyek egyébként is erre hivatottak. Így ez eddig nem túl biztató. Az anyagi segítség konkrét nagysága és formája egyelőre nem ismert, pedig valószínűleg ez érdekelne többeket. Azt még a pénzügyminisztérium kebelén működő Pénzpolitikai Intézet is megjegyzi, a tervezet nem számol azzal, a tartósan munkanélküliek nagy hányada a leszakadó régiókban roma, aki megfelelő képzettség híján nem talál munkát; illetve hogy hiába az esetleges adókedvezmény, megfelelő infrastruktúra híján komoly befektető nem fog letelepedni a Nagyrőcei járásban Fico két szép szeméért, hanem, ha meglátja az ottani úthálózatot, sikítva szalad el... Mindezt a tervezet azonban nem oldja, csak tünetikezelés-szerűen eloszt némi állami pénzt. Miközben a leszakadó régiók toplistáját hosszú ideje ugyanazok a járások vezetik, a probléma tehát nem új keletű. Valószínűleg vállalkozóbarát adó- és járulékpolitikával többet el lehetne érni, ehhez viszont tudatos, átgondolt, hosszú távú tervezésre lenne szükség. Ez nyolc hónap alatt nem hozná meg a látható, és ami a Smer számára fontos, voksokra konvertálható hatását. Egyszerűbb látványosan pénzt osztogatni, aztán jövő márciusban majdcsak lesz valahogy.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
caporal
2015. augusztus 17. 12:53
Azt azért illene hozzátenni,hogy ezekben a járásokban a roma lakosság lélekszáma eléri vagy meghaladja a 20 százalékot.A rimaszombati járás az Ózd-Salgótarján terület határon túli része,a nagyrőcei meg az ettől északra levő.Ezeken a területeken 2020-ra a roma kiselsősök száma eléri az összes elsős 50 százalékát.Utána lesz még csak vidám az élet.
Energetikus
2015. augusztus 17. 08:58
... ezek a vidékek a rendszerváltás összes negatívumának a mintapéldái ... - de egy azért érdekes: - minden mezögazdasági, erdészeti, vízi és ipari vagyon "gazdára" talált ... - ebböl a vagyonból vajon mennyi a községi-vagyon ? és mennyi az egyházi vagyon ?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!