Berlinben értik

2015. augusztus 25. 10:49

A menekült válság kapcsán Európának nincs más választása, mint amit a németek akarnak: egységes, világos szabályrendszer és bizony, kvóták bevezetése.

2015. augusztus 25. 10:49
Dési András
Népszabadság

„Érdemes rá figyelni, hogy a német politikusok hogyan, milyen stílusban beszélnek a menekültekről. Azzal ott is tisztában vannak, hogy 800 ezer vagy több embert nem tudnak befogadni.

Akit lehet és akit becsületbeli kötelesség, azt Németország szívesen látja. Ebben benne van az a történelmi felelősség, amit a szövetségi köztársaság – nem könnyen, de – vállalt. Az a meggyőződés, hogy az egységes Németország a világra nyitott és befogadó ország legyen. Németországot a globalizált világban Gestaltungsmachtnak, vagyis alakító, formáló hatalomnak tartják. Olyan feltörekvő erőnek, amely nem katonai, hanem gazdasági potenciálját, kisugárzását felhasználva, más államokkal együttműködve szól bele a világ ügyeibe.

Görögország kapcsán ez az alakító-formáló szerep közel sem volt mindig pozitív. A menekült válság kapcsán azonban Európának nincs más választása, mint amit a németek akarnak: egységes, világos szabályrendszer és bizony, kvóták bevezetése. Berlinben és több más fővárosban kezdik érteni: a mostani krízisben az unió egyik alapvető értéke mérettetik meg. A szolidaritás.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 63 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Brigadéros
2015. augusztus 25. 21:11
Ez a "Berlinben értik", ez nem valami kódolt náci szöveg véletlenül?!...Csak úgy a Stirlitz alapján gondolom...:)
Peter8811
2015. augusztus 25. 19:39
a holokausztot az t értették Berlinben.
illiberator
2015. augusztus 25. 18:03
"Berlinben értik" Úgy látszik te nem értesz semmit, idióta. Liberális értékekről" papolsz? Erre nálunk nem vevő már senki: lájkindexed: 0 : 45, ez negatív rekord Húzd le magad!
balbako_
2015. augusztus 25. 18:01
A német verzió, hogy kiválasztják a hiány szakmával, netán diplomával rendelkező migránsokat a többit meg szétosztják a csauszok közt. No, ebből nem kérünk, de mások sem ám!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!