Rendkívüli!

Békemenet after: közönségtalálkozó Bayer Zsolttal, Mráz Ágoston Sámuellel és Horváth Józseffel szombaton 18 órától

Afrika mozgásban

2015. július 28. 21:43

Magyarországra is jönnek szép számmal. Van, aki a zöldhatáron, átutazóban a jólét felé. Más fizetős egyetemistaként.

2015. július 28. 21:43
Dési András
Népszabadság

„A napokban afrikai körúton lévő Barack Obama egyik fő üzenete, hogy Afrikának, az ottani társadalmaknak végre túl kellene lépniük a történelmi görcsökön, az örök áldozat szerepén. – Kenya problémáit csak a kenyaiak tudják megoldani – hangoztatta apja szülőhazájában az USA 44. elnöke, aki a korrupciót és a terrorizmust nevezte a fejlődés legnagyobb ellenségének. A múltat elfelejteni nem kell és nem is szabad, a Nyugatnak, benne az EU-tagjaként Magyarországnak komoly felelőssége van Afrikával szemben. Amely – megint Obamát idézve – mozgásban van. Van gazdasági fejlődés, gyarapodik a középosztály, a fiatalok éppúgy használják az internetet, a közösségi médiát, mint amerikai vagy nyugat-európai társaik. S pont a globális falu egyik legkézzelfoghatóbb jelképe, a világháló nyit előttük ablakot Európára is. Az itteni viszonyok sem paradicsomiak, de az afrikai átlaghoz képest azok. (...)

Afrika mozgásban van, Magyarországra is jönnek szép számmal. Van, aki a zöldhatáron, átutazóban a jólét felé. Más fizetős egyetemistaként; van olyan kormánypárti nagyváros, ahol a »helyi GDP« jelentős részét a diákok és látogatóba érkező rokonaik költései adják. Hogy Magyarország mit profitál Afrika mozgásából, erősen kérdéses. Márciusban a kormányzati déli nyitás első sikereként kürtölték szét, eladtak százezer bábolnai naposcsibét Eritreába. Azóta síri csend. Ha most mégis délről beszélnek, akkor egészen másról. Kerítésről, pengésdrót falról, Európa védelméről. Zárásról.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Burmin
2015. július 29. 18:11
Anno Szegedre jártam egyetemre a cucilizmus is hozott sok angolai,líbiai,nigériai,kubai,vietnami stb. diákot. Egy nigériai sráctól megkérdeztük mi az apja foglalkozása, mire azt mondta király. Néztünk mint Jani a moziban...
néhai Ch.Pilot
2015. július 29. 10:06
"Márciusban a kormányzati déli nyitás első sikereként kürtölték szét... "Ha most mégis délről beszélnek, akkor egészen másról. Zárásról." Hogy a kettőnek teljesen más okai vannak, hogy semmi közük sincs egymáshoz, azt persze elhallgatod, mert manipulálni akarsz, anthunita hazaáruló szemét Dési!
bakonyibetyar
2015. július 29. 06:52
Dési köcsög ! Szerinted Mo. gyarmatbirodalom volt ? Hol van a megszálló n@ci állam felelőssége a palesztin menekültek miatt ?
Bokros Birka
2015. július 29. 06:38
Már megint egy balliba mind észosztó. 2002-2010-ig hol voltak ezek mikor a ballibák csődbe vitték az országot, ha nincs átalakítás most mi mehetnénk nem az Afrikaiak jönnének hozzánk. Értitek már ballibák!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!