Áthelyezhezik az „amstetteni rémet” egy másik börtönbe
Nem jelent olyan veszélyt, amely azt indokolná, hogy továbbra is egy bűnelkövetők számára kialakított pszichiátriai intézményben tartsák fogva.
Mivel az ügyészség igen fegyelmezett szervezetnek tartja magát, az ember úgy gondolja, ott senkinek sem ok nélkül gurul el a gyógyszere, s a nyilatkozat egyben üzenet.
„Olyan, mintha a fegyelmezettség nem volna több puszta hierarchiánál, vagyis Hofit idézve: »vigyázat, a tetőn dolgoznak«, nektek odalent kuss van, a vezető meg azt csinál, amit akar. Hogy ez nincs így? Dehogynem. Ibolya Tibor fővárosi főügyész pontosan azt csinált, amit akart: a Biszku-perben neki akart esni az önálló hatalmi ágnak. Ezért csörgősipkás bohócnak nevezte a bíróságot a hatályon kívül helyezés miatt.
Ennek az okát lehet hosszan is csűrni-csavarni, de a lényeg nem bonyolultabb annál, mint hogy a vád nem ért egyet az ítélettel. Mindennapos dolog, s még soha egyetlen ügyész sem mondta nekem emiatt, hogy »a bíró bolond«. Amit a mindenkori kormánytól megszoktunk, pedig nem szabadna megszokni – hogy nekiesik az önálló hatalmi ágnak –, az a szakmai szervezet részéről új hang.
Erre rátesz egy lapáttal ez a sértetti hozzátartozótól elvárható stílus, és az, hogy a Biszku-ügyről van szó, amiben minden átpolitizált, jelképes. Úgyhogy megint csak azt gondolom, nincsen véletlen.”