Rendőri fellépés a plakátrongálókkal szemben – ki sértett jogot?

2015. június 08. 17:41

Az Eötvös Károly Intézet álláspontja szerint a plakátok kihelyezése sérti minden ember egyenlő méltóságának alkotmányos követelményét, a diszkrimináció tilalmába ütközik, ami ráadásul alaptörvény-ellenes is.

2015. június 08. 17:41
Eötvös Károly Intézet

Az elmúlt napokban a közterületeken sokfelé találkozunk az idegengyűlölő nemzeti konzultációt népszerűsítő plakátokkal, amelyek sokakban a kormányzati szándékkal éppen ellentétes érzelmeket váltottak ki. 

Állampolgárok a plakátok kihelyezésének pillanatától kezdve az üzenetek rongálásába kezdtek. Ismerjük, mert elmondták, cselekedetük mozgatóját. Eszerint a polgári engedetlenség egyik klasszikus esetével állnánk szemben, ez az erkölcsileg elutasítandó jognak ellenszegülés esete. Nézetünk szerint itt ennél valamivel többről is szó lehet, mert az állam nevében szólók véleménynyilvánítási szabadsága távolról sem korlátlan; az Eötvös Károly Intézet álláspontja szerint a plakátok kihelyezése sérti minden ember egyenlő méltóságának alkotmányos követelményét, a diszkrimináció tilalmába ütközik, ami ráadásul alaptörvény-ellenes is. A magyar állam ezen túl az általa vállalt nemzetközi kötelezettségek alapján sem lehet xenofób.

Előfordult, hogy az intézkedő rendőrök fogdába vitték a plakátrongáló aktivistákat, amire az adott helyzetben bűncselekmény elkövetésének gyanúja esetén lett volna lehetőségük. Ez pedig bizonyosan nem volt az. (Helyes jogalkalmazás esetén álláspontunk szerint még az átfestés, összefirkálás is legfeljebb szabálysértés, mert a plakát papiros és nem fal, de a papír letépése nem lehet bűncselekmény.) A sajtóban megjelent információk szerint az aktivisták a plakátokat csak leszaggatták, ami tehát legfeljebb szabálysértésnek minősül, de az előállítás alapjául csak akkor szolgálhat, ha azonnal lefolytatják az eljárást. A rendőrök ennek megfelelően az igazoltatás után az intézkedés befejezése mellett döntöttek, de később, vélhetően felsőbb utasításra, mégis előállították őket.

A későbbi bírósági eljárás során abban a kérdésben kell majd dönteni, hogy a plakátok megrongálása büntethető-e; ha a cselekmény nem veszélyes a társadalomra, akkor nem lehet az.

Amennyiben a bíróság mégis elmarasztalná a plakátok rongálóit, az ügy szinte biztosan alkotmányjogi panasz alakjában az Alkotmánybíróság elé kerül, ahol már a véleménynyilvánítás szabadsága körében kell majd az ügyet elbírálni. Ha az Alkotmánybíróság a bevándorlók elleni politikai üzenetet elutasító plakátrongálást nem találja az alkotmányosan védett vélemény kinyilvánításának, akkor a végső szót az Emberi Jogok Európai Bírósága mondhatja majd ki. Minden döntéshozó személyes és testületi felelőssége lesz, hogy eljárása során a kormányzati érdeket vagy az alkotmányos jogokat érvényesíti-e.

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
catalina9
2015. június 09. 10:00
telekaszter [Hozzászóló kiszűrése] 2015. június 8. 17:55 "Az Eötvös Károly Közpolitikai Intézetet a Soros Alapítvány hozta létre 2003 januárjában" Hogy miért nem vagyok meglepve??? "...Roger Scruton szerint a Soros-hálózat okolható a Magyarországgal kapcsolatos negatív véleményekért. Az angol filozófus úgy véli, Soros „be van oltva a nacionalizmus ellen, ami érthető, ha figyelembe vesszük a zsidó örökséget.” .... Scruton úgy gondolja, valóban van összeesküvés Magyarország ellen, amely a nemzetközi médiában felbukkanó elfogult baloldaliaknak köszönhető. ...." Részletesebb magyarázat érdekében lásd: Udo Ulfkotte Megvásárolt újságírók c. könyvét.
catalina9
2015. június 09. 09:55
Na itt vannak megint a szabadságdílerek, nihilpojácák, jogkufárok...
lajkakutyus
2015. június 09. 06:06
Az Eötvös Károly Intézet az szdsz szétszórt spóráinak egyike. Minden megnyilatkozásuk a magyar nemzet érdekei ellen való. Kozmopolita csürhe.
kitiltott
2015. június 08. 22:31
úgyis ezek a buzi sidójogászok k győznek majd megint.. de azért arra kíváncsi lennék hogy miért nem számít ha valaki fizet valamiért és azt valaki megrongálja és tönkre teszi miért nem számít bűnnek? ezek szerint nyugodtan bárki, bármikor letépheti majd a baloldali plakátokat is? vagy az más? Van még kérdés Ildikó?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!