Olcsóbb élet

2015. február 10. 11:20

Szinte minden olcsóbb volt tavaly, mint egy évvel korábban. Észrevette? Ha nem, a közgazdász szerint ez teljesen tipikus. Ha valami olcsóbb, annak örülünk és kész. Bezzeg a drágulás egyből feltűnik.

2015. február 10. 11:20
Tímár Krisztina
Délmagyar

Néhány forintos ármozgást egyébként nyilvánvalóan nem érez meg az ember. Persze a drágulást sem, de annak van egy pszichés vonzata. A tudat, hogy megint kevesebbet ér a fizetésünk. Tény, ma már egészen szépen mutatnak a csekkeimen az »eddig megspórolt összeg«felirat mögött álló számok. De ha belegondolok: pár éve is ennyit fizettem. Jól felemelték a díjakat, aztán pedig egy idő után gálánsan lecsökkentették. Ugye nem én vagyok a hülye, ha azt gondolom, ettől most nem élek jobban? Csak visszakaptam azt az életet, amit néhány éve elvettek tőlem.

Számokkal való zsonglőrködés ez, semmi több. Lehet, hogy olcsóbb lett tavaly az üzemanyag, látni mégis csak azt látja az ember, hogy ebben a hónapban hirtelen több száz forinttal fizetett többet a havi bérletért – autózni ugyanis még most sincs pénze. Ha pedig öt forinttal olcsóbb lesz a liszt, valószínűleg nekiáll forgatni a csomagolást, hogy vajon moly ment-e bele, vagy szakadt a zacskó, hogy csak ennyibe kerül.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Fakutya Vigyora
2015. február 10. 18:42
Olcsóbb a tej, a hús, a kenyér, cukor, az élelmiszer általában, mint négy-öt évvel ezelőtt. A rezsi nem nőtt. Mégse jó.
balbako_
2015. február 10. 13:49
Ez az éhségmenet azon része, aki a hájtól már menni sem tud? Csak szolidarít?
Mich
2015. február 10. 12:27
...aztán a ballikosok el is ferdítik ezt a fröcsögésükkel...
néhai Ch.Pilot
2015. február 10. 12:17
"... autózni ugyanis még most sincs pénze." Kinek? Én valahogy úgy nem érzékelem, hogy kirürültek a közutak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!