Az USA elnöke maga leplezte le az amerikai érdekek szolgálatában álló „civil” szervezeteket

2014. szeptember 25. 16:44

Az USA elnökének szájából elhangzott beismerés, valamint fenyegetés a nyomásgyakorlás fokozását illetően, amellett, hogy az USA befolyásának jelentős csökkenéséről árulkodik, egy határvonalat jelentenek, melynek átlépése ellen minden független országnak minden rendelkezésére álló fórumon tiltakoznia kell.

2014. szeptember 25. 16:44
Gyöngyösi Márton
Gyöngyösi Márton
MTI-OS

„A Jobbik értékelése szerint Barack Obamának, az Amerikai Egyesült Államok elnökének a Clinton Globális Kezdeményezés nevű szervezet rendezvényén tett kijelentései nyílt elismerését jelentik annak, hogy az USA saját befolyásának kiterjesztése érdekében a világot átölelő függetlennek, civilnek és jótékonynak álcázott ügynökszervezeteken keresztül folyamatosan beavatkozik más országok belügyeibe, nyomást gyakorol más országok kormányaira, megsértve ezzel a nemzeti szuverenitás elvét. Obama kijelentéseire érkezett heves hazai reakciók pedig arról árulkodnak, hogy mely pártok és szervezetek képviselik legelkötelezettebben az amerikai érdekeket hazánkban. A Jobbik már évekkel ezelőtt felhívta arra a figyelmet, hogy milyen nemzetbiztonsági kockázatokkal jár a magyar balliberális politikai pártokhoz köthető nem-kormányzati szervezetek amerikai pénzügyi támogatása, ezért dolgozta ki azt a 2013 októberében a Parlament elé benyújtott javaslatát, hogy az egymillió forintot meghaladó külföldi támogatásban részesülő szervezeteket vegyék nyilvántartásba. Mint ismeretes, a Fidesz – összejátszva a balliberális pártokkal – érdemi indoklás nélkül lesöpörte az indítványunkat. 

A Jobbik következetesen és többször rámutatott, hogy az USA geopolitikai célkitűzéseinek megvalósítása érdekében alkalmazza a rejtett diplomácia eszközeként működő civil szervezeti hálózatot, amely kormányzatok megingatására, országok destabilizálására, szükség esetén válságok, sőt véres polgárháborúk kirobbantására is alkalmas. Az elmúlt évtizedek »színes forradalmai« az Eurázsiai földrészen Grúziától Kirgizisztánon át egészen a szomszédos Ukrajnáig erről az amerikai aknamunkáról tanúskodnak. Ismert, hogy már Magyarországot is többször érte kimondott fenyegetés olyan befolyásos személyek részéről, mint a Bilderberg-tag Viviane Reading uniós biztos vagy az amerikai Demokrata Párthoz közeli Charles Gati, akik nyíltan beavatkoztak Magyarország belügyeibe, és a magyar kormány megdöntését is kilátásba helyezték. Nem feledkezhetünk meg az olyan, nyíltan amerikai pénzekből tevékenykedő szervezetek nemzetellenes tevékenységéről, mint a Soros Alapítvány, a Hallgatói Hálózat vagy Bajnai Gordon egymilliárd forinttal megtámogatott Haza és Haladás Alapítványa.

A Jobbik szerint az USA elnökének szájából elhangzott beismerés, valamint fenyegetés a nyomásgyakorlás fokozását illetően, amellett, hogy az USA befolyásának jelentős csökkenéséről árulkodik, egy határvonalat jelentenek, melynek átlépése ellen minden független országnak minden rendelkezésére álló fórumon tiltakoznia kell. A Jobbik felhívja a magyar kormányt, hogy tegyen végre hathatós lépéseket a magyar nemzeti szuverenitás megvédése érdekében.

Gyöngyösi Márton frakcióvezető-helyettes

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 68 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
BőröndÖdön
2014. szeptember 26. 08:24
Az újnyilasok inkább putyinhoz húznak...
székely
2014. szeptember 26. 07:34
Honnan veszi a bátorságot Obama a bírálathoz, tudhatná , hogy a kárpát medence géniusz baltás pávatáncos miniszterelnökét "Hódolat illeti, nem bírálat "
balbako_
2014. szeptember 26. 07:28
A történet pénzről szó, elmaradt pénzről, amit a posztkommunisták mindig, mindenkor készséggel kifizettek az USA bizniszmenjeinek. Ez most elmaradt. Ennyi.
Eltünt
2014. szeptember 26. 02:38
Obama Magyarországot megfenyegette ,ha nem építjük tovább a kommunizmust amiből az usa eu óriási hasznot húz akkor jaj nekünk. Diktatúra. "Az USA elnökének szájából elhangzott beismerés, valamint fenyegetés a nyomásgyakorlás fokozását illetően, amellett, hogy az USA befolyásának jelentős csökkenéséről árulkodik, egy határvonalat jelentenek, melynek átlépése ellen minden független országnak minden rendelkezésére álló fórumon tiltakoznia kell. "
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!