A Nemzeti összetartozás napjára

2014. június 04. 13:32

Vissza tehát az uniós zászlót a parlamentre! Ez jelképezi számunkra a összetartozást és egy-egy jelentős napon, mint a mai, tűzzük mellé a székelyek, a romák és bármelyik más magyarsághoz tartozó kisebbség zászlaját.

2014. június 04. 13:32
Liberálisok
Liberálisok

„94 éve írták alá a trianoni szerződést, amely meghatározó tragédia volt Magyarország történelmében. A nemzeti összetartozás ezzel a magyarság számára földrajzilag  véget ért ugyan, de az egy nemzethez tartozás érzése soha nem szűnt meg a szétszóródó magyarság számára.

2004-ben az Európai Unió hozta el számunka – határon innen és túl élő magyarok számára –  az újbóli összetartozás lehetőségét. Az unió megnyitotta az utat Európában magyar és magyar között. Ennek ellenére az unió zászlaja lekerült a magyar parlament épületéről, Kövér László pedig arról beszélt, hogy szerinte a huszadik század három csapása a magyarságra: Trianon, a kommunizmus és az európai integráció volt.

Csaknem száz évvel az ország területének felosztását követően Trianonnal kapcsolatban még mindig a sérelmi politika a meghatározó. Pedig amikor a Jobbik és a Fidesz aktivistái árpádsávos zászlókkal, »Vesszen Trianon!«-t ordibálva mérgezik meg a marosvásárhelyi autonómia-tüntetést, azzal azt üzenik a román döntéshozóknak és az európai politikusoknak egyaránt, hogy nem az uniós jognak megfelelő autonómiát, hanem hidegháborút akarnak. Minden Erdélyben felbukkanó árpádsávos zászló évekkel veti vissza a Romániában élő magyarok helyzetét, és a magyar politikusok munkáját.

Vissza tehát a magyarok több mint négyötödének döntését jelképező uniós zászlót a parlamentre! Ez jelképezi számunkra a összetartozást és egy-egy jelentős napon, mint a mai, tűzzük mellé a székelyek, a romák és bármelyik más magyarsághoz tartozó kisebbség zászlaját.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 78 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
packó_
2014. június 04. 21:45
jól van, csináld csak gabriella, így lesz sok-sok antiszemita Magyarországon...ezt akarod ugye Büdös kurvA PROVOKÁTOR!
morfondír
2014. június 04. 17:14
1. A Bécsi döntések igazságosak voltak, mégsem éltetem emiatt Hitlert, Mussolinit. 2. A döglődő ideológiátokat baszhatjátok, semmit sem old meg a nemzetek közötti együttélésben. Csak szőnyeg alá söpör. Aztán ha véget ér a korszakotok, akkor ott állunk egy rahedli szlávval körülöttünk megspékelve az oláhokkal, akik majd titeket idéznek. Na, eeeméééész te a 'csába!
magnamater
2014. június 04. 17:07
Zászlót kidobálni fölösleges volt, mégis, úgy tűnik,Brüsszelben sincsenek jobb szívvel irántunk, mint Trianonban
lutra
2014. június 04. 16:23
A Liberálisok székházán/irodáján lengedezzen az EU csillagos kék lobogója mellett a cigány, az izraeli, és a szivárványszínű homárlobogó.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!