Trianon valódi üzenete

2014. június 07. 15:55

Trianonban csak a tragédiát keressük, pedig épp az ellenkezőjét is üzenhetné nekünk. Azt, hogy Magyarországnak pozitív világszemléletre van szüksége.

2014. június 07. 15:55
Fodor Gábor
Fodor Gábor
Fodor Gábor blog

„Trianonban csak a tragédiát keressük, pedig épp az ellenkezőjét is üzenhetné nekünk. Azt, hogy Magyarországnak pozitív világszemléletre van szüksége, mert az sokkal többet ér, mint bármilyen elcsatolt terület visszaszerzése. A pozitív világszemlélet, az összetartozás, az együttműködés kultúrájának a kialakítása, a gyűlölködés meghaladása sokkal több gondunkat oldaná meg, mint bármely kormányzati program, vagy uniós támogatás.

A rendszerváltás óta minden év júniusában több hétig Trianonról beszélünk, és egyre többet beszélünk róla. Közel száz év után is siránkozunk, bűnösöket keresünk, legendákat ápolgatunk, sopánkodunk, hogy talán lehetett volna másként. Imádunk tobzódni a fájdalomban és szerencsétlenségben. Aki Trianon miatt nem szomorú, az nem is rendes hazafi. 

Szinte büszkék vagyunk arra, hogy bennünket semmiztek ki a legjobban, hogy ebben a ki a legszerencsétlenebb versenyben is mi nyertünk. Ezek után már nem is csodálkozhatunk a kutatásokat látva, amelyek rendre azt mutatják, hogy világbajnok boldogtalanok, pesszimisták vagyunk. Mintha mindennek csak a negatív oldalát akarnánk megtalálni és egyáltalán nem lenne érzékünk a pozitívumokhoz. Pedig biztosak lehetünk benne, azok a nemzetek a sikeresebbek, amelyek képesek a dolgok jó oldalát is észrevenni. Trianon kapcsán pont úgy viselkedünk, mint a magyar betegek az orvosi váróban, akik azon versenyeznek melyikük a betegebb. Mi is az akarjuk bizonyítani, hogy még egy ilyen szerencsétlen nemzet nem volt a történelemben, akit ilyen igazságtalanul szétszakítottak!”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 172 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ellensúly
2014. június 09. 00:28
Gáborom, itt nem nyavalygásról van szó, hanem arról, hogy nap mint nap megfélemlítenek, az épületeinket, emlékműveinket, falvainkat lerombolják, hőseinket bemocskolják vagy kisajátítják, a múltunkat meghamisítják, az ünnepeinket és a szimbólumainkat meggyalázzák, a nyelvünk használatát ellehetetlenítik, származásunkért ütnek ököllel, bokszerrel, golfütővel vagy épp vasdoronggal, és mindeközben kioktatnak toleranciából. De ezek neked nyilván kedvező dolgok, és csak a szélsőségesek látják negatívnak, akikből hiányzik a pozitív szemlélet. Ők még azt sem tudták megköszönni a szlovák rendőrségnek – a magyarnak mondott liberálisokkal ellentétben –, hogy magyarokat vertek agyba-főbe. És azt sem tudták megköszönni a román naciokommunistáknak, hogy Marosvásárhelyen pogromot robbantottak ki, melyben magyarokat öltek meg.
tevevanegypupu
2014. június 08. 18:44
Egyetlen egy előnye valóban volt, mégpedig az, hogy a Horthy-Magyarország megmutatta, hogy hiába lopták meg, rabolták ki, azért talpra tudott állni minden elllenségesség és gyűlölködés közepette is. Nem taposhatták földbe, nem szűnt meg, sőt szinte a semmiből teremtette újra az országot.Na ez az egy dolog valóban előny volt.
Barnabox
2014. június 08. 14:08
Trianon a nagyhatalmak, és a magyar földre acsarkodó szomszédok ( románok, szlovákok, szerbek) bűzös, hazugságokkal terhes intrikája volt! Ezt soha , de soha nem szabad feledni!!!
kurbitalis
2014. június 08. 12:51
Tipikusan arrogáns, aljas gondolatmenet. Mit szólna Fodor, ha egy hasonló idióta azt kérné tőle és a túlélőktől, meg a leszármazottaiktól, hogy merítsenek a holokausztból pozitív, optimista világszemléletet?! Nooormááál8iiis?!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!