A kecskeméti református nevelés dícsérete

„Négyszázötven év. Nyilván vannak fák, melyek évgyűrűi akár az ezret is mutatják és tanúskodnak túlélt természeti katasztrófákról, aszályos vagy éppen élhető évekről. Nyilván az univerzumban nem tűnik soknak ez a szám. De embereknek, mivel túl van egy emberöltőn és beleszalad az emlékezésbe, máris beláthatatlan. Mennél több emberöltőn keresztül tarja magát, annál több emléke és legendája keletkezik az idővel. Ilyen az idő. Ilyen ez a történés is. Mert ne gondoljuk, hogy épületről beszélünk. Olyan munkáról, melybe az itt dolgozó szorgos munkások, mint a legjobb mesterszakácsok, életük legjobb, akár legtitkosabb fűszereit főzték bele. A nevelés, tanítás az történés. Vannak kézzel fogható nyomai, tárgyi emlékei is. De igazán a tanári, pedagógiai, és a neveltek életének változásai és alkotásai adják értékét. különös érték az, amikor a pártállami időkben (1964) egy intézmény (Katona József Gimnázium) a református iskola jogutódjának tekinti magát. Ennél nagyobb elismerés nem sok van. (...)

Sárospatakon írtam a papi dolgozatom egy részét illetve gyűjtöttem anyagot. Szentimrei Mihály gyűjtemény igazgató fogadott és vezetett be egy szobába. (Az ismeretségünk György fián keresztül történt, aki a budakalászi gyülekezetünk tagja volt. Olyan figyelmesek és kedvesek voltak ők velem, hogy még az esküvőmre is küldtek tokaji aszú bort és hárslevelűt, esküvői méretben a saját pincéjükből.) Az a szoba, ahová bevezetett, a könyvtáron belül, vastag falakkal, boltívekkel szinte tapinthatóvá tette a múltat. Ebben a szobában dolgozhatott Makkai Sándor, Nagy Barna esetleg Darányi Lajos is. Amikor elfáradt a kéz és a lélek, akkor szinte odahajoltak mellém és szinte kezembe adták a tollat.

Ez a négyszázötven év. Van aki kezedbe adja a tollat. Mert nem csak a magad boldogulásáért teszed, hanem folytatod amit előtted elkezdtek a tanárok és diákok.”