A komisz Ukrajna

2014. március 09. 16:13

Bár az én hátamon is csattanhat az ostor, valahogy mégis, kezdettől fogva hidegen hagyott és hagy a nagy csetepaté. Nem az én harcom ez.

2014. március 09. 16:13
Balla D. Károly
Gépnarancs

„Felhívott telefonon a helyi írószervezet elnöke és közölte, hogy megfogalmaztak egy nyilatkozatot, amelyben elítélik az orosz agressziót és síkra szállnak Ukrajna területi sérthetetlensége mellett; megkérdezi, aláírom-e. Nem, nem írom alá.

Első szóra megérti és sem magát nem hozza, sem engem nem hoz kellemetlen helyzetbe azzal, hogy megkérdezze, miért nem. De meg tudnám-e magyarázni úgy, hogy ha őt nem is, legalább magamat meggyőzzem döntésem helyességéről? Tudnék-e eléggé hitelesen érvelni azzal, hogy Ukrajna igazságát például azért nem tudom elfogadni, mert ez az ország közel negyedszázados létezése alatt lényegében elutasította a területén élő nemzeti kisebbségek igazságát, mi több, lábbal tiporta jogaikat (lásd például a nyelvtörvények körüli hisztériákat; és itt persze nem csupán a kárpátaljai magyarokról van szó, hanem – közeli példát hozva – arról is, hogy a ruszin nemzetiség és nyelv létezését a hivatalos Ukrajna a mai napig nem ismerte el).

De tudok nyomósabb érvet is: ez az ország nem nyújt állampolgárai számára sem szociális, sem egészségügyi, sem gazdasági biztonságot, nem szavatolja sem a jog előtti egyenlőségüket, sem pedig egyéni és kollektív jogaik széleskörű gyakorlásának lehetőségét. A társadalmi élet minden területét mélyen átszövő és arroganciával párosuló korrupció alapjában teszi lehetetlenné az emberi méltóság megtartását.

Azonban a fentiek elleni tiltakozása jeléül az írószervezet még soha nem fogalmazott meg nyilatkozatot… Ukrajna a szememben igazságtalan, komisz ország, amely még soha nem vette figyelembe az én igazságomat – ezért aztán a legcsekélyebb szándékomban sincs az ő igazsága mellett síkra szállni. Hogy ezt megtegyem, azt előbb ki kell érdemelnie. Viszont maximálisan kívánom, hogy erre meglegyen a lehetősége.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Hober Marlow
2014. március 10. 05:58
Gratulálok a szerzőnek, jól megfogalmazott, és egyszerű igazságok (mármint magyar szempontból)! Amit az egész vircsaft kapcsán gyűlölök, az pont az a fajta szemforgató álliberális farizeus balfaszság, amivel ez a takonygerincű banda rárepült a helyzetre, mint döglegyek a száradó vizilószarra!
Akitlosz
2014. március 10. 00:32
Nyugodtan példát lehet venni a krímiekről és népszavazást tartani Kárpátalja Magyarországhoz csatlakozásáról. Ez nyíltabb színvallásra kényszerítené úgy az ukrán, mint a magyar és még az EU politikusait is, akik maguktól semmit nem fognak tenni Kárpátaljáért a mélységes aggódáson túl. Vagy hogyan van ez a "fejlett demokráciákban", a "népek önrendelkezési joga" kizárólag Koszovóra érvényes?
nutyer
2014. március 09. 19:56
Voltam kinn. Cigányország. A színorosz vidékek ezekhez képest maguk a Kánaán. A cikkel teljesen egyetértek. Sosemvolt ország sosemvolt jogait védjük összehordott népén keresztül. Egyedül Putyin van eszénél.
oskar
2014. március 09. 18:53
Jacenyukékat nem lett volna szabad elismerni!!! Hiszen a lengyel, francia, német külügyminiszterekkel és Janukovicsékkal megállapodtak, amit azonnal felrúgtak amikor Janukovicsék teljesítették a megállapodást. Ezeknek hinni????? Az eszem megáll, hogy Brüsszelben meg mindn államférfi paroláz ezekkel a szószegőkkel. Ráadásul az oroszellenes szélsőjobboldaliak a kormányukban és a nyelvtörvényt is azonnal eltörölték. Ők indították el azt a folyamatot az orosz lakosság ellen amit nem lehet már megállítani.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!