A posztkomcsik megsemmisítése: ezért megyek a Békemenetre!

2014. március 29. 14:59

Kedvet kaptam ahhoz, hogy tegyek egy kísérletet arra, hogy mi is történhetne ezzel az országgal, ha tennénk is azért, hogy valósággá legyen ennek a posztkomcsi baloldalnak a végső megsemmisítése.

2014. március 29. 14:59
B. Boogieman
Tutiblog

„Mindenkinek, aki »bizonytalan, ám kicsit azért mégis jobbos« érzelmű ember, ajánlom Kálmán Olga Egyenes Beszéd című műsorát a mostani napokban. Mert megy ám a mozgósítás az ATV-n is, és bizony az ő mozgósításuk sokkal, de sokkal meggyőzőbb egy alaphangon laza, téblogos, fiatal szerzőnek arra, hogy még a Békemenetre is elmenjen. Annak ellenére is, hogy ez nem az ő műfaja a menetelés és a rap. Dopeman számára a rap is egy »progresszív forradalmi műfaj« ami kifejezi a »társadalmi elköteleződést«. Nos mindkettő felejtős. Meneteljenek igazából a szakszervezetek, meg a baloldaliak, mert ők gondolják azt is, hogyha zoknit húznak a farkukra, azzal megelőzik a rákot. A balosok szeretnek tüntetni, menni, megjelenni, demonstrálni, mi, jobbosok azonban alaphangon rózsát metszünk, templomba járkálunk, családunk és falvaink, kis közösségeink köreiben mozgunk, és a 20 ember fölötti rendezvényekkel természetszerűen hadilábon állunk. (...)

És árad belőle a fos. Ez az ember az az ember, az Összefogás/Kormányváltás/Elkúrás 2014 tagja, és aki demonstrációt szervez Demszky mellett a legendás, az elmúlt 20 év ballib legnagyobb elbaszásának szimbólumává nemesedett 4-es metró átadásának napján. Hihetetlen. Ahogy az is elképesztő valahol, hogy egy Kormányváltás név alatt gőzerővel kampányoló társulat konkrétan a négyes metróval kampányol 2014-ben. Miért Rigó kolléga elmerengett azon nemrég, hogy milyen szép is lenne, ha nem lenne posztkomcsi baloldal, és egy olyan demokráciában élhetnénk, ahol egy ajrópai értelemben vett baloldal harcol egy magyar értelemben vett jobboldallal. És igen, Rigó egy idealista, aki akár még fel is vonulna, ha úgy adódna, és lehet nem is lenne jobbos, ha ez az áhított baloldal létezne. 

De a mai este kedvet kaptam. Kedvet kaptam ahhoz, hogy megteszteljem Rigót. Kedvet kaptam ahhoz, hogy tegyek egy kísérletet arra, hogy mi is történhetne ezzel az országgal, ha tennénk is azért, hogy valósággá legyen ennek a posztkomcsi baloldalnak a végső megsemmisítése. Schmuckandorosítása, thürmergyulásítása, sőt, grószkárolyosítása. Hogy az MSZP, és minden létező, vele egyáltalán beszélő viszonyban lévő szervezet a lezárt, és visszatérésre képtelen múlt részévé váljon. Ehhez viszont egy újabb kétharmad kéne. Az a rémkép, amit minap épp Bárándy Gergely vázolt fel  Olgának, miszerint, ha tényleg azt kapják, amit a közvélemény kutatók előre jeleznek, akkor lehúzhatják a rolót. Nagyon vágyom arra, hogy ez így legyen, és ezért március 29. az edzőmérkőzés. Ha az előre jósolt 20 fok körüli mesés tavaszi hétvégén rá tudom venni magam zenetanárnőkkel együtt vonulni, és politikai szónoklatokat hallgatni ahelyett, hogy Pirézzel és Mongúzzal részegednék, akkor április 6-án is el fogok menni behúzni azt az x-et. Tehát március 29. főpróba. Mert elmegyünk. És nem csupán Orbán Viktor mellett, de ezek ellen is. Kétszer. Duplán.” 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 56 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
=nessuno=
2014. március 30. 21:59
Kókát cipeli a kedves OV Japánba, Arábiába...Ne Demszkyzz nekem itt! Békameneten meg én is voltam, de a fülkében egyelőre szabadság van. :))
puszika
2014. március 30. 19:18
Gyerekek!!!!!!! Valaki szóljon már a Pápának a Vatikánba,hogy Magyarországon csodák történnek. Előbb a "Vastagbőr" blog,most meg a "Tutiblog" gyón .De olyanokat ám,hogy az olvasónak eláll még a szuszogása is. Atyavilág!!!!
naugye!
2014. március 30. 16:59
Tudtam, hogy ezek hamarosan előjönnek majd az endlösunggal.
naugye!
2014. március 30. 15:37
Tudtam, hogy ezek hamarosan előjönnek majd az endlösunggal.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!