Őfelsége bankárja

2014. február 21. 08:45

Túlzás lenne azt mondani, hogy kapuzárási pánik lett úrrá a kormányon és a kormánypárton, de ami igazán fontos, azt azért még akkurátusan lezsírozzák a választás előtt.

2014. február 21. 08:45
Tóth Levente
NOL

„Orbán bőkezűen dobálta el a magyar politika sivatagában az élelmiszercsomagokat 2001–2002-ben, hogy legyen mit enni-inni, ha újra arra jár. Most már viszont komplett élelmiszerraktárakat hagy hátra. Ilyen a takarékok feletti uralom bizalmi kézbe adása, amelynek során először megvette az állam a Takarékbankot, majd olyan szabályozást hozott létre, amellyel elvette a takarékszövetkezetek önállóságának jelentős részét, és gyámjuknak a Takarékbankot nevezte ki. A takarékszövetkezetek urává tett Takarékbankot pedig rohamtempóban privatizálja még a választások előtt. A lózung szerint mindez a takarékszövetkezetek érdekében történt, valójában egy dupla csavarral két-három ember és cég döntésétől teszik függővé az egész takarékszövetkezeti szektort és az abban forgó százmilliárdokat.

A képlet világos: Orbán akar egy új OTP-t, mert a mostani nem az övé. Az is látszik, kik kapják meg ennek felépítésére a lehetőséget. Azt most még nem lehet megmondani, hogy a takarékokból az új Postabankot vagy az új OTP-t sikerül-e létrehozni, ahogyan azt sem, hogy az OTP-vezér Csányi Sándor egykori jobbkeze, a mostani FHB-vezér Spéder Zoltán lesz-e az új Csányi. Mindenesetre ez az üzlet olyan, mintha rá és az FHB-ra találták volna ki az elejétől a végéig. A komplett takarékszövetkezeti szektor feletti uralom megszerzése sokat ér. Sokkal többet, mint amennyit a mostani nyertesek fizetnek. A valódi árat még nem látjuk – Spédernek azonban ismernie kell. Egykori főnökétől megtanulhatta, hogy nem mindegy, bábu vagy játékos-e az ember a partiban.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tóth mária
2014. február 21. 15:24
Tisztára Lenin feje van a pasinak!
Selamat
2014. február 21. 13:08
Egyre hangosabban kell röhögni, hogy évtizedeken keresztül a balos inteligencsija ezt az újságot tartotta a szintek szintjének :DDD Na végre, ott tartunk, hogy mindenről kiderül mi is valójában. Meg mindenkiről, hogy ki is valójában.
balbako_
2014. február 21. 09:25
És ezek a faszok elájulnak, ha magyar kézben van egy nagybank! Ezen kéne meditálni egy kicsit, miért baj ez?
gyurmandia73
2014. február 21. 08:52
Remélem nem éritek el a 15%-ot!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!