Polgári elmaradásunk igazi hungarikum

2013. december 04. 14:20

Azokkal értek egyet, akik problémáink gyökerét polgári fejlődésünk elmaradottságában látják. Mindent azért ez sem magyaráz meg.

2013. december 04. 14:20
bell
Kapitalizmus

A más országokban is létező antiszemitizmusnak nálunk keletkezett egy sajátos stichje. A polgárosodás, a zsidósággal összefonódva, nemzetellenes ármányként vésődött be a népnemzetiek elméjébe, és ez szinte már genetikusan adódik tovább nemzedékről nemzedékre. Természetesen más országokban is volt antiszemitizmus, de nem mindenütt volt jellemző, hogy a zsidóság ennyire »összemosódott« volna a polgári fejlődéssel.

Ezért olyan nagyon nehéz a magyaroknak a mai napig megbarátkozni a kapitalizmussal. Ezért nem működik a kibeszélés. Nem lehet kibeszélni valamit, amíg folyik a harc. A kapitalizmus a mai napig mint valami nemzetellenes dolog jelenik meg, ami ellen védekezni kell, mert az valami gyanús »idegenszívű« (zsidó) ármány.

Úgy gondolom, a megoldás csak az lehet, ha mi magyarok leszokunk az államimádatról, elkezdünk végre vállalkozni, felelősen saját lábra állni, beszállunk a versenybe, és közben beleszeretünk a polgári létbe. Ezzel párhuzamosan eltűnik a megosztottság, a görcsös szembenállás, és persze egy sor mai problémánk járulékosan megoldódik.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mustarharmas
2013. december 04. 16:20
Klisé. Abból is az unalmasabb, bevett, gondolkodásra nem késztető ballib fajta. Az elmélet a megkésett polgárosodásról és annak feudál vonatkozásairól az ellenpéldák fényében: - Finnország (ex-orosz gyarmat), Norvégia (archaikus paraszti társadalom) a XIX. században: Pl. ezeknél miért nem élt tovább a feudalizmus? Miért csak nálunk? Náluk miért van jól működő plurális demokrácia? Magyarázni kéne...., vagy nem? - polgárosodás vs. antiszemitizmus témája... Ha jól gondolom, a prosperáló gründerzeit idejében nem nagyon volt antiszemitizmus (T-eszlár, Istóczky szinte jelentéktelen méretű társadalmi események egy ilyen arányú betelepülés közepette), noha a zsidó polgárság robbanásszerű megjelenése, jelenléte, terjeszkedése már akkor is egyértelmű volt. Az antiszemitizmus tömeges megjelenése egyértelműen az I.VH utánra tehető, magyarán nincs köze a polgárosodáshoz. Ezt is magyarázni kellen, vagy nem?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!