(Szinte) ingyenfürdő nyugdíjasoknak – Ilyen ország pedig nincs CCCXC.

2013. december 12. 08:59

Most éppen az Erzsébet-program jelentett be újabb jóléti intézkedést az idősek számára: bizonyos jövedelmi határ alatt fürdőkártyára is pályázhatnak majd a nyugdíjasok.

2013. december 12. 08:59
Balogh Ákos Gergely
Mandiner blog

„Egyébként sem hanyagolja el, de a választásokat megelőző időszakban aztán különösen a tenyerén hordozza a mindenkori magyar kormány az ország idős polgárait. Szinte napra pontosan 16 éve, 1997 decemberében jelentette be Horn Gyula, hogy 1998. január elsejétől a MÁV-nál és – bizonyos feltételek mellett – a Malévnál is ingyen utazhatnak majd a 65 évnél idősebb választópolgárok. A néhai miniszterelnök így emlékezett vissza e korszakos, szívünknek oly' kedves intézkedésére:

»A beszédet sokszor szakította félbe taps. Néhány nap múlva a legkülönbözőbb formában kaptam üzeneteket az ingyenes utazás kapcsán. Igaz, már hónapok óta folyt a szakmai megoldás keresése, s jóllehet csak mint lehetőséget említettem, mindenki úgy értette vagy úgy akarta érteni, hogy a kedvezményt 1998. január 1-jétől már bevezetjük. Az előkészítést felgyorsítottam, majd megbeszélésre hívtam össze a vasutak, a budapesti tömegközlekedés, a távolsági autóbusz, valamint a légi közlekedés első számú vezetőit.

Külön-külön megkérdeztem őket, hogy egyetértenek-e a hatvanöt éven felüliek ingyenes utazásának bevezetésével 1998. január elsejével., s van-e bármilyen gondjuk. Sorra nyilatkoztak az egyetértésükről, de voltak még tisztázandó szakmai részletek. Külön rákérdezésemre a Malév vezetői is kedvezően válaszoltak, azzal a megjegyzéssel, hogy a légi közlekedés sajátosságai miatt nekik még a vállalaton belül egyezségre kell jutniuk.

Később több nyilatkozat jelent meg az ügyben, még a humoristák is gyakran foglalkoztak a nyugdíjasok utaztatásával, de az idősek körében nagy visszhangja volt az ingyenesség bevezetésének. Számomra elsősorban erkölcsi kérdés volt, mert a nyugdíjasok, akik a rendszerváltásért a legnagyobb áldozatot hozták, megérdemlik, hogy egy picit javítsunk a nehéz helyzetükön.«

Azóta meghalt Horn Gyula, de azért nincs teljesen oda az igazság. Nem csak a Gyula-bérlet (mínusz Malév, persze) velünk élő rögvalóság, de ínségesebb időkben is futja reál-nyugdíjemelésre vagy egy kis polgármesteri utalványozásra. 

Most éppen az Erzsébet-program jelentett be újabb jóléti intézkedést az idősek számára: bizonyos jövedelmi határ alatt fürdőkártyára is pályázhatnak majd a nyugdíjasok. A kártyával legalább 50 fürdőt lehet majd ingyenesen igénybe venni, egy évben 8-15, vagy akár még több alkalommal – fürdője válogatja, hogy melyiket hányszor. Igaz, mindez nem lesz teljesen ingyen, a kártyáért 2500 Ft-ot kell majd fizetni, azaz egy belépés 167-313 Ft-ba fog kerülni az egyébként jellemzően több ezres belépődíjat szedő wellness-intézményekbe.

És hogy mi ezzel a baj? Hogy sajnáljuk-e ezt a kis kényeztetést az idősektől? Álljon itt egy idézet az Eurostat jelentéséből, emlékeztetőül: »Az uniós tagállamok közül csak Magyarországon és Luxemburgban volt magasabb az idősebbek jövedelme a 65 évesnél fiatalabbakénál.« Magyarország – és Luxemburg – jobban teljesít.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 111 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vakkhangya
2013. december 12. 15:45
Vajon ebben a posztban miért nem találok nyugger tanárúr hozzászólást? :-) Nem is értem....talán kirúgná a főnöke érte? :-)
Felebarát
2013. december 12. 14:41
tényleg nagyon drága a termálfürdőzés... és kuva jól hangzik, hgy a termálvizek országa vagyunk, csak az ország lakossága alig tudja kihasználja...főleg Pesten
pedroamigo
2013. december 12. 14:35
Nyugger Mari néni orvoshoz megy: -Doktor úr, nem érzem jól magam, írjon fel vmit! -Jól van Mari néni, felírok magának isszappakolást. -Azt ugyan miért? -Hogy szokja a földet. Már Bözsi kártyával is...;)
Pofa Benő
2013. december 12. 13:49
Azt kéne bevezetni, hogy a nyugdíjasok csak 9-15 óra és 19-6 óra között utazhassanak ingyen a BKV járművein. Semmibe se kerülne.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!