Minden szakon lesz finanszírozott férőhely

2013. november 15. 09:55

A mostani megállapodásban eredmény, hogy minden szakon most is lesz finanszírozott férőhely. Interjú

2013. november 15. 09:55
Körösparti Péter
Átlátszó oktatás

Átlátszó Oktatás: Az eddig „diszkriminált” 16 szakon 2014-ben is marad a 2013-as ponthatár?

Körösparti Péter: A 16 szakon 2014-ben közel azonos lesz a ponthatár, mint 2013-ban, de a legvégén néhány szakon ezt lejjebb vitték pár ponttal, hogy meglegyen a minimum 10%-os felvett arány. Az idei táblázat már a korrigált ponthatárt tartalmazza. Természetesen az most is érvényes, ha ezzel nem sikerül felvenni az első helyes jelentkezők legalább 10%-át, akkor most is lejjebb megy a ponthatár.

ÁO: A januári részmegállapodásban szerepelt az, hogy a „2013-ban folytatódni fog a felsőoktatás átalakítása”. Ez a folyamat most hol tart?

KP: A felsőoktatás átalakítási folyamata két úton is halad, egyrészt az idei évben több mint 10 milliárd forint úgynevezett struktúra átalakítási alap lett szétosztva jellemzően a kis intézmények között, amelyek a bedőlés határán álltak. A többlettámogatás feltétele volt, hogy cserébe racionalizálják a képzési szerkezetüket, az intézményi struktúrát. Például ilyen a Nyíregyházi Főiskola, ahol több alapszakot nem indított el, illetve a Karokat átszervezte Intézetekké. A cél az, hogy ne szűnjön meg, de olyan méretű és képzési palettával rendelkezzen, ami fenntartható. A másik út a Felsőoktatási Kerekasztal által elfogadott anyag, ami lényegében a fenti út szövegbe foglalása, kibővítve, hogy az anyag alapján kidolgozott finanszírozási rendelet és Nftv módosítás alapján tényleg fenntartható intézményhálózat maradjon.

ÁO: Lesznek-e további átalakítások a felsőoktatásban?

KP: Azt, hogy lesz-e törvénymódosítás, és ha igen milyen mértékű, a november végén esedékes kormányülést követően tudjuk meg, hiszen ott lesz napirenden a felsőoktatási stratégiai anyaga.

ÁO: Szerinted mi a legsikeresebb pont a mostani részmegállapodásban?

KP: A mostani megállapodásban eredmény, hogy minden szakon most is lesz finanszírozott férőhely, illetve, hogy kategorikusan le lett írva, Kancellár csak akkor lesz, ha a rektort a Szenátus választja. Tehát a két dolog együtt mozog és nem előbb egyik aztán másik. Ez fontos. Az is eredmény, hogy sikerült a finanszírozás emelését belevenni, hiszen, idén csak a kis intézmények voltak nagy bajban, a nagyobb intézmények még kitartottak, de már nincs hová hátrálniuk, tehát elengedhetetlen a forrásbővítés

ÁO: Nyilvánosságra fogjátok hozni a részmegállapodást?

KP: Mellékeltem.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kamasuka
2013. november 15. 12:49
Nézd meg a HAHAsokat! Többet politizálnak, sütögetik a pecsenyéjüket, mint amennyit bejárnak órákra. Ugyanazokat az unalmas, semmirekellő arcokat látni balhészerte.
nyugalmazott tanár
2013. november 15. 10:56
Diktatúra! Szegény kiscsávókat megfosztják még a hőbörgés mondvacsinált okaitól is. Kriminalizálják a szerencsétlen baloldalt. Élhetetlen ország, ha a diák nem tanul, még meg is bukhat. Diktatúra!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!