Hűvös halomba

2013. szeptember 17. 17:29

Gyakorló tűzifavásárlóként sok szerencsét kívánok a hatósági árhoz, illetve az árcsökkentéshez. Erre tényleg csak azt tudom mondani: ahogyan azt Móricka elképzeli.

2013. szeptember 17. 17:29
Tóth Levente
NOL

„Az áram, a gáz, a víz vagy a csatorna, de még a kéményseprés és a PB-gázpalack is jól »árasítható«. A 220 volt az 220 volt, és gázpalackból sincs olyan sok fajta. Ugyanez nem mondható el a tűzifáról. Eleve több fafajtát árulnak tüzelőnek. Csak hogy az alapvetőket felsoroljuk: akác, tölgy, bükk, gyertyán. Ezeket kínálják mázsára és köbméterre. Utóbbiból van normál és erdei, ömlesztett és kalodás.

Lehet rönkben, kugliban és hasítva, és az árat az is befolyásolhatja, hogy milyen méretűek. Ha pedig ez kevés lenne, akkor még ott van az eladó-vevő párharc legszebb része: ugyanis nagyon nem mindegy fűtés szempontjából, hogy tegnap még rigó fütyült azon a fán, vagy egy éve szárad felhasogatva. Ha az összes paraméter alapján akarunk hatósági árat szabni, akkor készülhetünk egy Mengyelejev-táblázat méretű sillabuszra, amit ráadásul a konkrét fára sosem lehet egész pontosan alkalmazni.

Ha pedig esetleg véletlen éppen lehetne, akkor még mindig kijelenthetjük, hogy tök mindegy, mert a fa nem olyan, mint az áram, nem jön be a vezetéken a házba. Azt bizony ki kell szállítani, és be is kell hordani. És ha a tűzifára lesz hatósági ár, akkor majd a házhoz szállítás díját határozza meg úgy a tüzépes, hogy ugyanúgy járjon, mint eddig.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
flyb
2013. szeptember 17. 22:46
Igaz!!!!!!
IgazságosIzomViktor.
2013. szeptember 17. 20:21
"És ha a tűzifára lesz hatósági ár, akkor majd a házhoz szállítás díját határozza meg úgy a tüzépes, hogy ugyanúgy járjon, mint eddig.”-- Ez már most is így van az áram esetében is.Ha a pék többet fizet az áramért,rárakja a kenyér árára.De bármelyik más élelmiszerre is érvényes.Egy átlagosan kereső családnak az eddigi rezsicsökkentés összegének az 5(öt!!)szörösét kell kifizetnie a különadók és a megemelt élelmiszerárak miatt!!Itt a nagy ,és gusztustalan átverés.A rezsicsökkentés.Ami most folytatóódik tovább.Az eredmény ugyanez lesz.Ráadásul fenntarthatatlan,mert gazdasági teljesítmény nincs mögötte.
Theorba
2013. szeptember 17. 19:40
Most látom csak, hogy NSZ a cikk. Most akkor mit tegyek, — mint gyakorlott fatüzeléses és alaposan rászoruló —, hogy ne mocskoljanak be bármely oldalról, ha kénytelen vagyok egyetérteni a cikkban foglaltakkal. Miután néhány erőművet átállítottak fatüzelésre a megyében, a fa ára igencsak megugrott a környezetbarátság okán. Ha valaki látott már számlát adó fakereskedőt, kérném szóljon. És az üzemanyag is kifogy lassan az áramgenerátoromból.
várúr
2013. szeptember 17. 19:39
Ezt a barmot olvasgatva legjobb (neki), ha nem csökkentik a tűzifa árát. Jobb, ha emelik. Ha előtte a rigó fütyült rajta, emeljék a hoppon maradt rigó árát. Sőt emeljék a Mengyelejev táblázat árát is. Csak ennek a baromnak a honoráriumát ne emeljék.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!