Marad a segélyke

2013. július 25. 16:43

Ma Szlovákiában a politikusok mellett további büntethetetlen kaszt jött létre.

2013. július 25. 16:43
Kocur László
Új Szó

„Ľudovít Kaník, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió képviselője már több ízben megpróbálkozott azzal, hogy a szabálysértésekből fakadó követelések a segélyek terhére is érvényesíthetők legyenek, de a Smer »értelemszerűen« nem az ő javaslatát preferálta, hanem a sajátját, melyet a munkaügyi minisztérium terjesztett tárcaközi egyeztetésre. (Csak halkan jegyezzük meg, furcsa országban élünk, a szabálysértési kompetenciákról a szociális minisztérium készít elő törvényt, míg a komplex szociális– oktatásügyi–egészségügyi stb. problémában fuldokló romaügyi kormánybiztos hivatalát a belügyminisztériumba tagolták be szervezetileg, egyértelműen kriminalizálva a problémát, de ez most nem tárgya jelen írásnak.)

A törvény módosítására azért van szükség, mert azok a szociális segélyből élő elkövetők, akik olyan jellegű cselekményt követnek el, amely ugyan társadalmilag zavaró, de annak jellege, vagy az értékhatár miatt a törvény előtt nem bűncselekménynek, hanem csupán szabálysértésnek minősül, megbüntethetetlenek, a szabálysértésért járó bírságot ugyanis nem tudják behajtani rajtuk. Azt pedig már Moldova György is megírta Bűn az élet című, kiváló bűnügyi riportkönyvében, hogy a kis értékű elkövetés a szociálisan egyébként is hátrányos helyzetű rétegeket sokkal rosszabbul érinti.

A hatóságok pedig tehetetlenek. A rendőrség felveszi a jegyzőkönyvet, majd, miután megállapítják, hogy »csak« szabálysértés történt, az ügyet a körzeti hivatalhoz továbbítják, amely aztán ad acta teszi, lévén az elkövető vagyontalan, egyedüli bevétele a segély, amelyet a törvény véd a végrehajtás elől. Ez a gyakorlat ahhoz vezetett, hogy ma Szlovákiában a politikusok mellett további büntethetetlen kaszt jött létre, így a szociális ügyi minisztérium javaslata, állampolgári oldalról nézve csak üdvözölhető lett volna.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kaktuszvirág
2013. július 25. 18:33
A cigány az cigány marad egész Európában,csak nem szabad róla beszélni,mert hiába vagy polgármester kirúgnak a pártodból!Lesz majd olyan törvény is,amelyik jutalmat ad a többi törvényt megsértő cigánynak!
pedroamigo
2013. július 25. 17:12
Példát kell venni a NER-ről: lecsökkentették a szabálysértés határát és nyomban két hét alatt rend lett...
KannibálTatárÚr
2013. július 25. 17:09
..."ma Szlovákiában a politikusok mellett további büntethetetlen kaszt jött létre"... Ilyen kaszt már több is van: orvosok, igazságszolgáltatás.
Agnieszka
2013. július 25. 16:56
Nem szégyen körülnézni, mi történik a környező országokban a hasonló problémákkal való küszködés terén. Végső soron nincs más érdek, mint a normakövető, tanuló, dolgozó, adófizető többségé.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!