Számon tarthatják

2013. június 15. 09:46

József Attila még csak azért aggódott, mert számon tarthatták, mit telefonozott, nem mintha az kevés lenne.

2013. június 15. 09:46
Kocur László
Új Szó

„Ami az elvieken túl még inkább zavaró, hogy ezt a tevékenységet nem hétpróbás amerikai ügynökök végzik, hanem némi túlzással élve szinte bárki. Snowdenek. A megnövekedett adatmennyiség nyomán az amerikai szolgálatok függővé váltak a külső cégek munkájától. A Védelmi Biztonsági Szolgálatot annyira túlterhelte a feladat, hogy 2006-ban leállította a biztonsági ellenőrzéseket. Egy 2009-es kormányzati jelentés szerint pedig a Pentagonnál elvégzett 3500 átvilágítási vizsgálat 90%-ának hiányos volt a dokumentációja.

Azaz, akkor is háboroghatnánk, ha az NSA csak a csillagos lobogó, a haza és a közjó érdekében kotorna levelezésünkben, Facebook-profilunkon. De igazából fogalmunk sincs, hogy kik teszik ezt – lassan már az amerikaiaknak sem –, s hogy az adatokkal hogyan és mikor élnek vissza. Mikor jön egy újabb Bradley Manning közlegény, vagy egy újabb Edward Snowden, aki majd az internetnek azt a szeletét fogja megosztani, amely a nyájas olvasó hálószobatitkait is tartalmazza, s akkor majd az elvieken túl is felháborodhatunk. Én nem így képzeltem el a rendet – írja József Attila, ám az NSA-nél valószínűleg nem olvasták.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Antigoné
2013. június 15. 10:43
Kosztolányi is az ellen háborgott, hogy " Beírtak engem mindenféle könyvbe". Hol vagyunk már ettől? Tengerentúli sötét szobákból lesik a mindennapjainkat, és nincs ellene orvosság.
*ufó*
2013. június 15. 10:39
valami ilyesmire készülhetünk itt is, hiszen egy kommunista spicliket védelmező kormány uralkodik az országon, sajnos ...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!