Matolcsy György hitelesebb, mint Varga Mihály

2013. június 27. 13:26

Matolcsy György a Növekedési Hitel Programmal pedig végre tehet valamit régi célja, a hazai kkv-k helyzetbe hozása érdekében.

2013. június 27. 13:26
Csaba Ferenc
Világgazdaság Online

„A monetáris tanács a lehető legkiszámíthatóbb módon vágja a kamatot, a tegnapi közlemény pedig már »fokozott óvatosságról« beszél. Matolcsy György nem kezdett felelőtlen »pénznyomtatásba«, a Növekedési Hitel Programmal pedig végre tehet valamit régi célja, a hazai kkv-k helyzetbe hozása érdekében. A program természetesen nem hozhat »beruházási fordulatot«, de a drága hitelek kiváltása is sok vállalkozás – és munkahely – megmaradását jelentheti.

A gazdasági tárca környékén ugyanakkor még a kommunikáció is erősen csikorog. A Varga 2.0 csomagot felkonferálva a miniszter arról beszélt, hogy az átvállalt önkormányzati hitelek megadóztatásáról tárgyaltak és meg is egyeztek a bankokkal. A Bankszövetség ennek az első felét meg is erősítette, a – valamivel lényegesebb – másodikat azonban határozottan cáfolta. És itt még nem volt vége. Giró-Szász András kormányszóvivő arról tájékoztatta az országot, hogy a kiigazításokat Brüsszel kérte. Az Európai Bizottság azonban arról tájékoztatta a Világgazdaság Online-t, hogy amikor május 29-én a túlzottdeficit-eljárás megszüntetését javasolta, akkor azt minden további fenntartás nélkül tette. Remélem, hogy Varga Mihály egyik bakiban sem ludas, ahogy azt is, hogy valóban csak tévedésekről van szó. Erősen aggaszt ugyanakkor, hogy az efféle »bakik« már a szokásos üzletmenet részét képezik, és hogy néhány jegyzetírón kívül nem akad fenn rajtuk senki.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
puszika
2013. június 28. 11:04
Nocsak , Matolcsy megdicsőül? Eddig ballibáéknál Ő volt a kettes számú főgonosz. Mi történt Ferike?Változott a parancs.? Még az időjárásnál is változékonyabbak vagtok!
balbako_
2013. június 27. 17:50
A legédesebb az, hogy Brüsszel tagad. Ők soha semmit nem kértek ugyebár.... Arról nem tehetnek, hogy minden bajbajutott ország esztelen privatizációba kezd, minden terhet a lakosságra hárít. Ez véletlen...Persze aki nem, mint mi az megtanulja hol lakik a Jóisten. Magyarul ezek is hazudoznak, mint a Szovjetunió Brezsnyev alatt. Ennyi. De ezt egy gazdasági újságíró - és persze a főszerkesztője - beveszi, ez is unikum!
BőröndÖdön
2013. június 27. 16:34
Két szakmai vizesnyolcas,semmi több.
várúr
2013. június 27. 16:00
Szarházyak... Eddig Eltolcsy, most meg hiteles?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!