A citromízű banán esete a barackos naranccsal

2013. május 24. 07:36

Kerényi otromba buzizásával az a legnagyobb baj, hogy ellehetetleníti az egyenes és lényegi beszédet.

2013. május 24. 07:36
Stumpf András
Heti Válasz

„Kerényinek viszont nem sikerült kultúrember módjára beszélni egy, a színház irányát, feladatát érintő, tehát bizony szakmai kérdésről. Otromba buzizásával pedig az a legnagyobb baj, hogy ellehetetleníti az egyenes és lényegi beszédet.

Éppen úgy, ahogy kultúrafelfogása nehéz helyzetbe hozza azt a kevés jó szakembert, akit a jobboldal képes volt kiizzadni magából. Azokat, akik úgy felelnek meg a politikai követelményeknek (»legyen a mi kutyánk kölyke«), hogy a szakmaiaknak is maradéktalanul eleget tesznek. Mint maga Vidnyánszky, vagy a Ludwig új igazgatója, Fabényi Júlia. Kapják a tökéletesen igazságtalan szakmaiatlan pártemberezést a ballibektől, de még csak elhárítani sem nagyon tudják, ha egyszer a miniszterelnöki megbízott egyfolytában azt ecseteli: nyerjetek kétharmadot, akkor majd a tieitek lesznek kinevezve, most meg a mieink, oszt jónapot. Igazolva a tételt, hogy kizárólag a csordaszellem, a mozgalom, a párt számít, s nincs semmi más a politikai szemponton túl.

A legnagyobb baj ezzel a hozzáállással mégis az, hogy tagad valamit, ami sokunknak fontos: a nemzetet. Nem csak a szélsőséges hiszerolibeket, a fasisztázókat, az elborult agyú sirályosokat helyezi körön kívülre. Nem. Mindenkit, aki nem méltóztatott esedezni a Nemzeti Együttműködés Rendszerébe való alázatos bebocsáttatásért.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 87 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Man dinner
2013. május 24. 14:39
Kinek ártott Kerényi? Minek ártott? Kevesebb balliberális fog a Fideszre szavazni? Szabad szájú. Nem PC nyelvet használt. Nahát! Használt egy létező szót. Ez a privát véleménye is egyben. Nem példa nélküli: Kuncze: "Kurva anyád!" , Alföldi számtalan, Gyurcsány: lófasz; elkúrtuk, stb., "Alt. Közt Elnök Dopeman bármelyik, et cetera. A másik végleg a pl. 'meleg' szó elferdítése, a szavak kimondásának tiltása. 4 betű egymás mellett. 4 nap fő hír.
RAMBO
2013. május 24. 14:25
"Azokat, akik úgy felelnek meg a politikai követelményeknek (»legyen a mi kutyánk kölyke«), hogy a szakmaiaknak is maradéktalanul eleget tesznek. [...] Kapják a tökéletesen igazságtalan szakmaiatlan pártemberezést a ballibektől..." Így egymástól két mondatnyira nem feszíti szét ezt a szöveget az ellentmondás? Aki a "mi kutyánk kölke" alapon kerül oda, azt vidáman pártemberezheti bárki. Mert ez van. Ugyanakkor nem rosszakemberezheti le, mert az meg nincs (feltétlenül) úgy. Ez a bájos a kontraszelekcióban: a szakmaiság csak szerencse kérdése a pártmegfelelésen túl. Az pedig valami rém bájos, ahogy a szerző sóvárog a kádári tétel után: hogy azok is legyenek velük, akik nincsenek ellenük.
Soma
2013. május 24. 11:38
A közéletünk az államalapítás óta -hellyel-közzel- megfelelési, provokatív és nagyon buta - emberek kezében van.
next mindig élni fog 7
2013. május 24. 11:03
Kerényi egy bunkó őskomcsi, Strumpf Bandi meg egy bátor és jó újságíró! Van különbség 2 FIDESZ-s közt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!