Búcsú a református Verespataktól

2013. március 29. 23:33

Odakerült ez az istenháza is a néptelen, romosodó, használaton kívüli erdélyi magyar templomok hosszú jegyzékébe száznegyvenötödiknek. Már nem lesz, akiért kinyitni ezután.

2013. március 29. 23:33
Vetési László
Diaszpóra Alapítvány

„Bezártunk újra egy magyar református templomot Erdélyben. Talán örökre. Március 20-án búcsúztunk az utolsó verespataki reformátustól, özv. Ravai Jánosné Bálint Rózsika nénitől, aki hajdanán a Beszterce megyei Somkerékről jött ide férjhez. Odakerült ez az istenháza is a néptelen, romosodó, használaton kívüli erdélyi magyar templomok hosszú jegyzékébe száznegyvenötödiknek. Már nem lesz, akiért kinyitni ezután. Ahogy fogyatkozunk, úgy adjuk fel, úgy adjuk át másoknak vagy az elnémulásnak azt, ami a mienk volt: az életterünket, nyelvünket, épületeinket, kegytárgyainkat, harangjainkat. Emlékezetünket.

Itt, Verespatakról is először a lelkész költözött el, majd az utolsó magyar tanítónő cserélt tannyelvet: át kellett mennie a román tagozatra. Aztán a papjárás is megritkult: nincs kiért és miért olyan gyakran jönni. És ahogy kiürült a parókia és gazda nélkül maradt, úgy roggyant meg a teteje, hullottak le falai. A verespataki azért szomorúbb valamennyi romnál, mert alatta, mellette, felette minden arannyal van tele. A mások aranyával.

A többi magyar egyház sem áll jobban. Az unitáriusok is régóta visszaszámlálnak, tizenheten maradtak. Itt is a lelkész sepri ki a templomot, ő harangoz be és ő szólaltatja meg az orgonát, ha van, aki fújtasson. Majd a nyelveket váltogatva próbálja jóra vezérlő szavait megértetni árválkodó híveivel A magyar katolikusság is harmincnyira olvadt: ékes, tágas templomukban is nyelvet cserélt a liturgia, prédikáció, akárcsak a gyülekezet.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Csomorkany
2013. június 06. 17:38
Hát, annyi bizonyos, hogy én sem terveztem Verespatakra költözni. Igaz, nem is a reformátusokat erősíteném... Az arany viszont nem is a románoké lesz, hanem nagyobbrészt nemzetközi szélhámosoké, kisebb részben korrupt politikusoké. Egye fene: azok többsége román. De nem kizárólag. Esetleg, de csak nagyon esetleg ott marad a hegyekben. Azok némák.
Nemhivo
2013. március 30. 12:52
... semmi sajnálni való nincs ezen a folyamaton... Nem csak a magyarok,...hanem a románok is fogynak a falvakból...és ha közülünk bárki is ott élne,...vajon nem azt mondaná a gyermekének.."menekülj ebből a koszfészekből!"...hát dehogynem!
Member
2013. március 30. 11:42
Szomorú látni a évtizedes küzdelem végét.
packó_
2013. március 30. 11:42
Édes Jézusom, kérünk, hogy a megváltás az erdélyi magyaroknak is legyen megváltás. Ne tehessék csángóvá itt is népünket a bizánciak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!