Sóska, Vilien, Tümmerer és a szavinnyon

2013. március 04. 07:59

Az étterem fiatal felszolgálója Dúzsi és Konyári neve mellé a Sóska nevet illesztette. Mondom neki, hogy az bizony Sauska. Nem, nem, rázta a fejét.

2013. március 04. 07:59
Dlusztus Imre
Elitbor

„Hányszor halljuk, szintén francia alapon, hogy szegény Thummerer Vilmos nevét Tümmererként említik, mintha a Loire völgyéből származna, holott az ő felmenőit is Mária Terézia idején telepítették be német nyelvterületről a Kárpátaljára, azaz a hazai közmegegyezés szerint ő is sváb gyökerű. Thummerer és nem Tümmerer. A butaság szerkezetére szeretnék utalni. Valaki kitalálja, majd használni kezdi a finomkodó alakot és a sok birka elindul utána.

Az anglománia is betüremkedik. A Vylyan Pincészet Villány település középkori latin nevét vette föl, így a kiejtése ’vilián’ és nem ’vilien’. A finomkodás mellett az eltévelyedések is megjelennek. A cabernet sauvignon kiejtése helyesen ’kaberné szovinnyon’, mivel az előtag végén az utolsó mássalhangzó néma, az ’au’ pedig kiejtve ’ó’. Ha ezt a szabályt vizsgáljuk, valószínűvé tehetjük, hogy Sauska ezért lett ’Sóska’. A félművelt magyar oly mértékben megtanulta kiejteni az ’au’-t, hogy úgy is maradt.

A fajta nevének használata amúgy is sok problémával jár, ráadásul a borászok szeretik egymás között a ’kabszav’ rövidítést használni, ahonnan nincs messze a borzasztó ’szavinnyon’ vagy az egészen lélekromboló ’savinnyon’. Sajnos maguktól a borászoktól is hallani pontatlan fajta-megnevezést, ami nem segít az ügy rendbe tételének. Igaz, egy olyan országban, ahol még mindig makacsul ’c’ hangzik a Barcelona szó közepén, és ahonnan ’Münkenbe’ utazunk sörfesztiválra, ne lepődjünk meg semmin.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Autofocus
2013. március 07. 18:12
Sauska Krisztiánt kell megkérdezni, hogy mondja a nevét. Valószínű, hogy nem sóskának. Viszont a kabszav az kabszav, sőt a kékfrankos káef, a cabernet franc meg cées. A sauvignon blanc esbé, stb. Nincs ezzel semmi baj, akinek jó barátai az már becézi őket. :-) Különösen ha felkapcsolta az anzsülévilazsité-t (értsd: hangulatvilágitást)
Rácz
2013. március 04. 13:02
Természetesen mindenki úgy használja a nevét, ahogy akarja. De azt azért nem felesleges tudni, hogy egy csomó nevet nem úgy ejtünk, ahogy írjuk. Amikor Ady azt írta, hogy Páris az én Bakonyom, azt nem párisnak kell ejteni, hanem párizsnak. Ugyanez igaz pl. a Rósa nevű focista nevére: attól, hogy ő Rósának nevezi magát, teljesen biztos lehet benne, hogy az ükapja még "rózsaként" mutatkozott be, csak akkor még s-t írtak a zs helyett. Van olyan vezetéknév is, hogy Sinóros, az ő ükapja se hiszem, hogy ne "zsinóros"-ként ejtette volna a saját nevét. Van még számtalan példa: Jósika Miklóst bátor szívvel lehet józsikának ejteni, sőt. A Dessewffyek is dezsőfiek valójában és így tovább. Persze simán lehet, hogy a Sauskát valóban sauskának kellett ejteni az idők folyamán mindig is, de azért én nem zárnám ki, hogy -- ha magyar névről van szó -- akkor ez száz évvel ezelőtt még tényleg sóska volt, és a pincérfiúnak volt igaza...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!