Éhségsztrájk cenzúra miatt

2012. december 20. 10:04

Tiltakozásul a közszolgálati médiában tapasztalható antidemokratikus jelenségek, köztük a cenzúrázás ellen, valamint a diákok követeléseinek támogatásának céljával Vajnai Attila december 19-én éhségsztrájkba kezd.

2012. december 20. 10:04
Magyarországi Munkáspárt 2006

„A Magyarországi Munkáspárt 2006 a Magyar Távirati Irodával fennálló szerződése alapján december 18-án kiadott egy közleményt, amelyben a diákok által meghirdetett általános sztrájkkal való egyetértésünket fejeztük ki.

Többek között azt írtuk, hogy: »Az összefogással nem érünk rá várni a következő választásokig. Most kell megvédenünk a fiatalok jövőjét, a demokratikus alap jogokat. Arra kérjük a kizsákmányolást elutasító, a szociálisan igazságos társadalom híveit, hogy támogassák a diákok mozgalmát, tüntetéseit.«

Az MTI a szerződésből azt idézte, hogy »A kiadásra szánt, magyar nyelven megfogalmazott anyag….„ nem mozgósíthat tüntetésre, nyilvános rendezvényre, adománygyűjtésre, bojkottra,« ezért az MTI OS keretében nem publikálták közleményünket.

Ez az eljárás elfogadhatatlan, és lényegében a cenzúra bevezetését jelenti, ezért elvi alapokon is el kell utasítani. Tiltakozásul a közszolgálati médiában tapasztalható antidemokratikus jelenségek, köztük a cenzúrázás ellen, valamint a diákok követeléseinek támogatásának céljával Vajnai Attila december 19-én éhségsztrájkba kezd. Az ügy fejleményeiről folyamatosan tájékoztatjuk testvérpártjainkat, az Európai Parlamentben frakciót alakító Európai Baloldali Pártot.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 40 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
geraz51
2013. február 14. 20:05
Na ez már igen!Ne a Nagy Navarróékkal éhezz mert azok csalnak.60 nap után jelentkezz,ha még élsz!Ha sikerül megkapod a hős éhező kitüntetést.Mondtam én,hogy a kommunistákat különleges anyagból gyúrták.
OberEnnsinnen
2012. december 27. 21:08
"Vajnai Attila december 19-én éhségsztrájkba kezd. " December 19. Közel ezredik napja már, hogy megkezdődött Magyarország kimentése az Orbán-kormány vezetésével.
Fakutya tizedes
2012. december 27. 21:07
Budai villája van neki.
Fakutya tizedes
2012. december 27. 21:07
A ruszkik pénzelik ezeket?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!