Szerződés az állammal: a diplomás fiatalok nem mehetnek külföldre dolgozni?

2012. január 23. 13:14

A diploma nem kötelező.

2012. január 23. 13:14
Barok Eszter
Eszter's Offtopic

„Először is, míg évtizedekkel ezelőtt presztízse volt a diplomának, addig ma már az egyetem és a főiskola amolyan bohém játszótérré vált a felelősséget vállalni képtelen, önmegvalósítást kereső fiatalok körében. Sokan csak hobbiból szereznek diplomát (bizonyos szakokra eleve elég kedvtelésből bejárni heti pár órára), míg közben tudják, hogy egészen más területen kívánnak elhelyezkedni: »mindegy az, csak papír legyen, fiam«, biztatják a kissé rosszabb képességű vagy éppen bizonytalan gyereket a szülők. A válság csak rontott a helyzeten: tavaly az Országos Továbbtanulási Központ előadásán elém tettek egy grafikont arról, milyen mértékben nőtt a felvételizők és mesterképzést választók száma 2009 óta: az óriási munkanélküliség arra ösztönözte a népet, hogy tanuljanak, amíg úgysem tudnak dolgozni. Mindez logikus döntésnek tűnik, de mindannyian jól tudjuk, hogy nincs szükség több millió bölcsészre és művelődésszervezőre. Sőt, igazából még ügyvédekből és tanárokból is túl nagy a bőség. Mit kezdjünk tehát akkor azokkal az emberekkel, akik csak elvégzik az említett szakokat, míg közben végig tudják, hogy soha nem kívánnak nyelvészkedni, nyugdíjas klubot szervezni vagy tanítani?

Másodszor, fontos emlékeznünk arra, hogy a diploma nem kötelező. Igen, sajnos az elmúlt években szinte a felnőtt élet alapfeltételévé vált (a harminckét fős gimnáziumi osztályomban nem volt olyan ember, aki ne jelentkezett volna valahová, mindegy hová), de ettől még senki sem lesz sikeresebb vagy gazdagabb, mi több, sajnos még csak tájékozottabb sem. Ha valaki ennek ellenére úgy dönt, hogy »papírral« a fiókjában jobb esélyekkel láthat neki az álláskeresésnek, akkor bizony annak ára kell, hogy legyen. Európa legtöbb országában a felsőoktatás komoly pénzbe kerül, Amerikában a szülők a bébi fogantatásának pillanatától tesznek félre pénzt az oktatásra (tudom, az ottani helyzetet nehéz a miénkkel összevetni, de hiába keresnek amerikai kollégáink jóval többet, mint mi, arányaiban a felsőoktatás is sokkal drágább, mint a mi költségtérítéses képzéseink a hazai átlagfizetéshez hasonlítva). Mi értelme van annak, ha az állam – az adófizetők – pénzén öt-hét éven át fizeti az egyszeri ember oktatását, aki aztán a diploma megszerzése utáni félévben Londonba vagy Helsinkibe költözik, és pincérként helyezkedik el? Az ő szakértelméből és adójából már nem jut semmi Magyarország számára.

Másfelől felmerül a kérdés, hogy mi értelme van a közös piacnak, az Európai Uniónak, a határtalan munkavállalás szabadságának, ha épp az anyaország az, amely – ezúttal nem diktatórikus, hanem demokratikus, gazdasági alapon – röghöz köti a »polgártársait, barátait«?! A nemzetközi tapasztalatok, a világlátás és a nyitottság nem csak személyes, de szakmai szinten is rengeteget hozzátesz a társadalom egésznek fejlődéséhez (a japánok így importáltak szaktudást és szemléletet száz évvel ezelőtt). Abban hiszek, hogy mindenki éljen és dolgozzon ott, ahol személyes és szakmai boldogulását a leginkább megtalálja, és ez természetesen éppúgy lehet Bécs, Berlin, Tokió, Stockholm, mint Budapest, Salgótarján vagy Karácsond…. elviekben.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 60 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lebowski71
2012. január 23. 21:36
Ezzel a cikkel kapcsolatban beugrott: Ha nem ide adózol ne szavazhass! Ezzel mi a helyzet?
Rako
2012. január 23. 18:39
1.) nem minden országban van "diploma ímádat" Van ahol a fölösleges diploma hátrány: sokkal jobban szeretik, ha gyakorlati tudása van. 2.) Sok esetben a diplomás többet árt mint használ, mert az egyetemen megtanult (bemagolt) valamit aminek semmi köze sincs a való világhoz.Mikor Angliában 40 éve egy IT projektet vezettem, jött egy frissen végzett fiatalember. Kiadtam neki egy ezész egyszerű feladatot, amit COBOL-ban egy délelőtt meg tudott volna írni. Avval jött, hogy a csak a Fortran a megfelelő nyelv és, hogy neki két nap kell a munka elvégzésére. Ezzel ellentétben azok, akik az éretségi után azonnal elkezdtek a banknak dolgozni és ez "rátermetségi vizsga" alapján keröltek a számítástechnikai osztályra, tudták miről van szó, a feladatokat olyan gyorsan és kényelmesen akarták megoldani, ahogy tudták. Csak mikor átjöttem NO-ba, jöttem rá, hogy alazsálónak tűnő angolok mennyivel eredményesebben dolgoztak. Ez egy valós történet, ami megmutatja, hogy a diploma sok esetben társadalmilag is káros. 3.) De gondoljunk arra is, hogy miért is van ilyen szabályokra szükség. Ezt egy általánosabb szemszögből kell megnézni: Pl. egy orvosnak a kiképzése sokba kerül. A fejlett nyugati országok szeretnek spórolni. Ha kevesebb orvos végez, mint amennyi kell, akkor azt valahonnét pótolni kell. De honnét? Itt sok indiai, szír stb orvos dolgozik. De sok magyar is. Ha egy magyarnak az itten őt megillető fizetésének csak a két-harmadát adják, az akkor is az otthoninak esetleg a többszöröse. (Persze sok dolog itt drágább, de van olyan, ami az EU-nak és a "privatizációnak" köszönhető itt még olcsóbb is. Vagyis a nyelveket beszélő orvosnak a saját érdeke, hogy itt kapjon állást. De ki nyer/veszít? Nyerő a német állam: 0€ kiképzés, kevesebb fizetési költség és az orvos többet keres itt, bár lehet, hogy a saldó a végén negatív. Vesztes a magyar társadalom: kiképzett egy orvost akinek a tudását mások használják, veszít a magyar beteg, mert talán nincs orvös aki kezelni tudja. Megoldás: Ha valaki külföldön kap állást, akkor a MUNKAADÓJA fizesse meg a kiképzés költségeit, és a magyar hatóságok figyeljenek arra, nehogy alacsonyabb fizetéssel kihasználják a magyar állampolgárt. Ha pedig valaki az adófizetők pénzén olyan szakmában szerzett diplomát, amivel csak a szoba falát tudja díszíteni, az fizesse is vissza, esetleg még egy luxus-adót is. Az emigráns körökben volt egy vicc: "Találkozik az angol vizsla a keleteurópai daklival. Elkezdenek beszélgetni és a dakli mondja: Tudod én otthon bernáthegyi voltam." Így van sok diplomás, aki csak azért szerzi meg (más pénzén), hogy magát a diploma-nélküli kollegáinál többre tartassa és azokat lenézzhesse." Ez nem egy különleges magyar eset, hanem egy világjelenség. Aki diplomát akar szerezni, az tanulja meg már az elején, hogy avval felelősség is jár. Itt is vissza kell fizetni a tandíjra (1000€/év) és az létre kapott kölcsönt. De olyan itt nincs, hogy egy bizonyos idő (vagy 3 gyerek) után elengedik a tartozást. Fizess, vagy a bíróság a munkaadót kötelezi a tartozás levonáására a bérből.
Faqtya ezredes
2012. január 23. 14:36
Ehhöz minek diploma? http://images.hvg.hu/image.aspx?id=871593ce-eea8-4049-9480-262b90f828bd&view=d51db973-3806-4736-8c32-8f24015e8404
füst
2012. január 23. 14:31
A cikk legtöbb részével egyetértek. Köszönet a szerzőnek. Amivel nem értek egyet az a következő: Az egész EU (velünk együtt) egy irgalmatlan (és valószínüleg halálos) demográfiai csapdában van. Sürgősen szükségük van fiatal, motiválható és átlagosan képzett bevándorlókra. Ugyanezen okból pedig nekünk nem jó, ha sok ilyen magyar fiatal telepszik le külföldön, mert hamarosan összeomlik a társadalmunk. A Nyugat ráadásul még meglévő fejlettsége miatt rendkívül komoly vonzerőt jelent a mi fiataljainknak. Lehet, hogy nem lesz népszerű, amit mondok, de akár finom gazdasági / adminisztratív korlátokkal is itthon kell tartanunk a fiatalokat. Valószínüleg ez az egyetlen útja annak, hogy ez a nyelv/ kultúra /ország ne tünjön el hamarosan.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!