Az N1 lejárató szándékú tudósítása

2011. december 26. 17:05

Kedves Fiúk az N1-ben! Köszönöm ezt a „korrekt” karácsonyi ajándékot, főleg a rám alkalmazott, „magát nemzeti radikálisnak mondó” jelzőt.

2011. december 26. 17:05
Gaudi-Nagy Tamás
gaudi.jobbik.hu

Szakmai alkalmasságukat az is bizonyítja, hogy a felvételek felhasználásához nem kérték meg jogtulajdonos SODI engedélyét, illetve a tudósítás összességében - az érzékelhető primér szándékukkal ellentétben - egy értelmes ember számára végső soron a szándékukkal ellentétben inkább azt igazolja, hogy jogvédői minőségemben voltam jelen és a szemkilövető Gyurcsány akciójának nem dőltem be. Jellemző, hogy a nemzetáruló előállításakor elmondott, rács mögött tartásra vonatkozó felhívást közlő szavaimat nem idézték be, csak azt, hogy az események hatása alatt kétségkívül kissé felhevülten »vitatkozom« Szilágyi Gyurival, ezúton jelzem, hogy a szánalmas összeugrasztási kísérlet esélytelen, mivel Gyuri az egyik legszorosabb harcostársam a frakcióban. Kár szépíteni vagy eltagadni:  az LMP-sek csináltak egy tökös akciót, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy milyen őrült és ártalmas jogalkotás folyik az Országgyűlésben. Amikor Zagyva Gyula képviselőtársam és barátom megtudta tőlem reggel az akciót elsőként úgy reagált, hogy ezt miért nem mi csináltuk meg! A kérdés jogos és én is ezt kérdezem sok nemzeti radikálissal együtt, akik nem besimulást, hanem harcos kiállást várnak tőlünk.

Kedves Fiúk az N1-ben! Köszönöm ezt a »korrekt« karácsonyi ajándékot, főleg a rám alkalmazott, »magát nemzeti radikálisnak mondó« jelzőt. Szerencse, hogy ezt nem Ti, hanem azok fogják érdemben megítélni, akik ismerik képviselői-jogvédő munkásságomat és különösen az elmúlt másfél parlamenti év 35 órányi felszólalásából, több száz módosító javaslatból, nemzetközi fórumokon magyaság érdekében kifejtett tevékenységemből, a 2006 őszi igazságtételért folytatott küzdelmeimből, az idén teljesített közel 150 bizottsági ülésen elmondottakból, a devizaadósokkal foglalkozó albizottság alelnökeként végzett munkámból józan következtetést tudnak leszűrni.

Nyilván Ti mindezt ismeritek, tehát más lehet az ok, hogy nekem jöttetek. Csak nem a sértettség beszél belőletek? Néhány hete egy primitív és jogellenes lejárató felvételt nyomatékos kérésem ellenére közzétettetek Gruber Attila kormánypárti képviselő ellen, akinek köszönhető, hogy a Kárpát-medencei Magyar Jogsegélyszolgálat megteremtésére vonatkozó költségvetési módosító javaslatom támogatást kapott az alkotmányügyi bizottságban és akivel eredményesen lehet együttműködni nemzetpolitikai célok érdekében az Európa Tanácsban is. Kérésem és Vona Gábor kérésése ellenére sem vettétek le a jogsértő felvételt, emiatt bizony bojkottot hirdettem és kilátásba helyeztem, hogy képviselőtársamat ügyvédként fogom képviselni a durva jogsértés miatti polgári és büntetőeljárásokban. Komoly károkat okoztatok ezzel. De úgy látszik Nektek ez sem volt elég, most, hogy meg fog szűnni az N1 híradó - amit sajnálok, mert kétségkívül hiánypótló műsor volt és sokszor adott nekem is teret, bár nézettsége méltatlanul alacsony volt - nem egy emelkedett hangvételű búcsút választottatok, hanem fontosnak éreztetétek, hogy Karácsony előtt belém rúgjatok egyet, a Jobbik frakció legakítvabb tagjába és az Országgyűlés leghosszabb időtartamban  felszólaló  képviselőjébe. Gratulálok! Ha Nektek én vagyok az egyik legfőbb ellenség, akkor talán joggal vetődik fel bennem és sok értelmes emberben, hogy itt most a Ti adásotokban van a hiba. Önvizsgálatot javaslok és megkövetést várok el. Ha magatoktól nem megy az év végéig, akkor maradnak a jogi eszközök, mint ultima ratio. Ha nem megy békés úton, akkor a jog eszközeivel védem meg magam, amint tettem az elmúlt években is elég hatékonyan.

Szebb jövőt hozó új esztendőt!”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 61 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kalasnyikov
2011. december 27. 03:12
tominelégybitangó.....DDDD...illik belátni,hogy még a jelenlegi támogatottságotok ellenére sem vagytok számottevő tényezők a magyar parlamentben. Helyetekben inkább keresném a közös nevezőt a kormánypárttal. Látod annak lennének hatalmas előnyei az országra nézve. De nem erőszak a disznótor. Ha ez a gondolat ellenedre van , szövetkezz a maceszgombócok és vattakabátok országárulóival. Kiváncsi vagyok meddig birja a beled...DDDD
Faqtya ezredes
2011. december 27. 00:44
Erdekes tarsasag, Reiner Peter zsido gardista a Morvait kritizalot fenyegette meg ekeppen: "TE SENKIHÁZI! Tegeződve könnyebb és a Bosnyák téri éjszakából a 70.es évek elején rám ragadt piaci hagyományokat nem tagadva írom válaszom: Most nagyon figyelj te kilóra megvett lelkű ,silány,mindenkit hülyének néző,aljas és gyáva bérmunkás! Barátomnak küldött leveled soha nem éri el célját,mivel ma már tényleg nincsenek tökéletes búvóhelyek,ismerjük gyáva személyed! Morvai Krisztínát besározni akaró szándékod,ott bukott el ,hogy ennek az asszonynak nemcsak tömegesen benne bízó támogatói vannak,amit nyilván érzékeltél te is június 7-én,az EP választáskor (Ami legkevésbé sem a zsidónő népszerűségéről, sokkal inkább a cigányellenes populizmusról szólt. – szerk.), hanem létezik egy reá folyamatosan vigyázó valódi baráti köre is,aminek tagja vagyok,nem tagadva le zsidó gyökereim! (Olvassuk el mégegyszer figyelmesen ezt a mondatot a következővel együtt! – szerk.) Ez növeli a valódi veszélyt rád nézve! Néhány hét vagy hónap és az ürgelyukból is kiönti a magamfajta a hozzád hasonló gyáva patkányokat. Addig is folyamatosan figyeljük az ország és nemzet rombolók aljas munkáját segítő bérmunkás barátaid tevékenységét természetesen rólad sem megfelejtkezve! Csak ,hogy tudd: A Szent Turul marad,lebontásához kevés akár ezer rendőr is ,mert ott leszünk időben,hiába fenyeget ismét a ferencvárosi tettes társadként kijelölt jegyző! A Magyar Gárda is marad a törvénytelen táblabírósági döntés ellenére,sőt fejlődik,hogy betöltse a Nemzet döntő többsége támogatásával Isten által megszabott építő feladatát. Morvai Krisztina pedig bátran és hitelesen fogja továbbra is végezni választói bizalmából vállalt feladatait Nemzete érdekében (Amibe már beleremegett Európa… - szerk.) Nekem sok társammal együtt pedig az a rámszabatott feladatom ,hogy vigyázzak rá és egy percig sem tévesszelek szem elől,téged és bűntársaid,hogy adott időben a Törvény elé állítsunk és elnyerjétek méltó büntetéseteket! Adja az Isten,hogy így legyen! Szebb Jövőt! Reiner Péter"
Gyurcsány Viktor
2011. december 26. 21:35
Ja, és a "híradó" főszerkesztőjének anno Gaudi-Nagy harcolt ki milliós kártérítést. Íme a tipikus jobbikos erkölcsök, hölgyeim és uraim!
Gyurcsány Viktor
2011. december 26. 21:33
Megszívtad, Tamás, elhajló lettél, valószínűleg már korábban, vagy csak veszélyt jelentettél valakinek a hatalmára, és most hamis vádakkal kicsinálnak. Beteg eszmék hívei közt már csak így szokás, nem kellett volna ilyenekkel összeállni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!