Gyurcsány taktikája

2011. október 06. 11:01

Ha az ügyészség felül a provokációnak, könnyen kizárási ok merülhet fel az eljáró ügyészekkel szemben.

2011. október 06. 11:01
Tóth Balázs Gergely
Szuverén

Gyurcsány meghallgatta, mit ró terhére az ügyészség, majd panasszal élt a gyanúsítás ellen és egy monológba kezdett. Ebben a vele szemben ülő ügyészeket (köztük a Központi Nyomozó Főügyészség főügyészét) ügyészi esküjük megszegésével, elfogultsággal, részrehajlással vádolta, hozzátéve, hogy az eljáró ügyészek nem az alkotmányhoz, hanem Orbán Viktorhoz és a Fideszhez hűségesek. Keresztes Imre főügyésszel kapcsolatban pedig odáig ment, hogy a főügyész állami kitüntetését összefüggésbe hozta a kormánypárt jelen üggyel kapcsolatos politikai igényével. (...)

Nem tartom elképzelhetetlennek, hogy Gyurcsány nyilatkozata egy átgondolt taktikai húzás volt: kizárási ok kiprovokálásával megkísérelte elérni, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség ne tudjon eljárni a hivatali visszaélés ügyében. Az ügyészség ugyanis döntéskényszerbe került: vagy szemet huny a súlyos kijelentések felett (és ezzel elég tág értelmezést ad a gyanúsítottak védekezési szabadságának), vagy sértetti pozícióba lavírozza magát, ami miatt értelemszerűen nem várható el, hogy elfogulatlanul elbírálja a hivatali visszaélés ügyét. Mivel ez utóbbi esetben a megsértett ügyész(ek) és a gyanúsított között egy másik eljárás lenne folyamatban, a hivatali visszaélés ügyében a Központi Nyomozó Főügyészség ügyészeivel szemben kizárási ok lépne fel és más szervnek kellene folytatnia a Sukoró-ügy nyomozását, ez pedig nem lenne érdeke a szoros nyomozási stratégiát végrehajtó ügyészségnek.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balint60
2011. október 06. 15:11
A kormányzat és párja minden tőlük telhetőt megtettek és megtesznek azért, hogy GyF a siker esélyével induljon a legújabbkori Dimitrov szerepéért mind a bel-, mind a külföldi közvélemény szemében. 1.) árulkodó az a mohó igyekezet, amellyel GyF bűnösségét próbálják sulykolni a legkülönfélébb vádakkal. Ezen igyekezetük során a minimálisan elvárható mértéktartásra sem futja számukra. A kormányprogram legszilárdabb célkitűzése, GyF elítéltetése. 2.) Polt Péter ismételt és "élethosszig" tartó kinevezésével megerősítették az ügyészség = fidesz ügynökség gyanút. 3.) az "ügyész megválaszthatja a (megfelelő) eljáró bírót" sajátságos és a jogállamiság alapértékét sértő törvényi lehetőség tovább erősíti a koncepciós eljárás gyanúját. Időközben eltelt másfél év. Az ügyészségnek a beharangozott "nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés" vádja a lepkefing súlyú "hivatali visszaélés" gyanújává töpörödött és ennek megalapozottsága is biceg. Így aztán -hat hónap fektetés után- ráfanyalodtak a Balsai-jelentésre is, amely Bayer Zsolt folytatásban megjelenő cikksorozatának megfelelő lenne, ám jogász szempontból egy szánalmas fércmű (egy AB-tagságot azonban megért [?]). Ezzel még a Polt-féle ügyészség sem tud mit kezdeni. Semmi baj, a tarsolyban van még a devizahitelezés is. És a cirkusz elhúzható évekre...
Merlin
2011. október 06. 14:46
Ha én fideszes lennék, akkor nagyon felháborítana, hogy ennyire lenéznek. Az évek óta tartó uszítás után ez a nevetséges vád, ami már teljesen okafogyott ? a hűtlen kezelés nem valósult meg, de mennyibe kerül ez a cirkusz most ? Nagy árat fog ezért orbán és hordája fizetni, erkölcsileg és - remélem - anyagilag is. Mindezt nem Gyurcsány, hanem a jogbiztonság védelmében kell kimondani. Még egy fekete pont az Unióban és azon kívül.
nyoooc
2011. október 06. 13:25
Önleleplező taktika. Aki ártatlan, aki ellen nincs, nem lehet bizonyíték, annak nem kell taktikáznia.
kukagyerek
2011. október 06. 13:05
Ha én mint kukagyerek rágalmaznám meg az ügyészséget így, abban a pillanatban vasra verve beb@sznának egy ablaktalan cellába úgy, hogy egyhamar nem látnám meg a napvilágot. Ferke, meg úgy szórakozott velük, mint dedós a rongybabával. Van egy olyan érzésem, hogy ebben az országban még mindig Ferke a főnök.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!