Gyurcsány Ferenc vallomása Orbán Viktorról

2011. február 27. 11:19

Azt kezdte el magyarázni, hogy Orbán Viktor milyen tehetséges és nagy kaliberű ember.

2011. február 27. 11:19

„A miniszterelnök körbejárt. Én az egyik sarokba kucorodtam a másik segélyszervezet megbízottjával és paradicsomlevet iszogattam. Odajött hozzám is, sőt, leült és beszélni kezdett: nem vagyok az a nagy hívő ember, mondta, de elfogadom, hogy az egyház fontos szerepet tölthet be a társadalomban. Aztán egy kicsit felemelte a hangját. A körülöttünk állók figyelmesen hallgatták, amikor azt fejtegette, hogy egy miniszterelnöknek milyen nagy hatalma is van. Bármit elintézhet, de az a baj, hogy amire nem figyel eléggé, vagy nem tudja személyesen felügyelni, annak nagy az esélye, hogy elszabotálják.

Aztán megint élesen témát váltott, és azt kezdte el magyarázni, hogy Orbán Viktor milyen tehetséges és nagy kaliberű ember.

Meglepett. Üzenni akart? Miért mondta ezt pont nekem? Aztán hirtelen felállt és elköszönés előtt még odasúgta: »Ha én és Orbán Viktor a hátunkra vennénk Magyarországot, soha nem látott elismertséget és gazdagságot teremthetnénk...«

Azóta sem tudom megemészteni is a hallottakat. Lelkészként gyakran kerülök olyan helyzetbe, hogy nekem öntik ki a szívüket ismeretlenek, vallanak problémáikról, legbensőbb titkaikról. És amik igazán megőrzendők, azok is maradnak.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 53 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
velazkez
2011. február 28. 10:34
Hát Fletó az a fránya kissebbségi komplexus. Szar ügy, ha a vágyak meg az ambíció nincs arányban a képességekkel. Ott neked Fletó bizony hiátusod van. A pályaválasztásnál elkúrtad! Az a KISZ Fletó, téged már az jégre tett.
morfondír
2011. február 27. 21:23
Van olyan dolog, amit az ember nem hoz nyilvánosságra. Nem azért mert pap, hanem azért, mert valaki (még ha egy pondró is) megtisztelte a bizalmával. Az ilyen fülbe súgott titok bárkit súlytalanná tesz, ha kikotyogja.
krotak
2011. február 27. 19:28
Korára való tekintettel nézzük el az úrnak, hogy a paradicsomléből kifelejtette a vodkát,a Worcestershire szószt , Tabasco szószt , torma , zeller , olívaolaj , só , bors , cayenne bors , citromlé, és más összetevőket.
wartog
2011. február 27. 18:29
GyF nem tudja feldolgozni, hogy a"küldetése" véget ért. Dicstelen véget. Karizmatikus, de nincs mögötte semmi. Előadás, színjáték. Sztem ő sem igen hiszi amit mond.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!