Pompás volt tegnap este a 400-ban

2010. szeptember 24. 14:22

Dessewffy Tibor egykori kormányszociológus elkezdett pofozgatni, később azt is mondta, hogy ha egy éve találkozunk, akkor beverte volna a pofámat.

2010. szeptember 24. 14:22

„Hogy ünnepeltük Jáni barátom lányának a születését, jól becseszve beszélgettem éppen az Etelével, amikor a semmiből materializálódott Dessewffy Tibor egykori kormányszociológus és elkezdett pofozgatni, nem ütve hanem direkt úgy undorítóan érintgetve, de átláttam a szitán és nem basztam arcon, hanem békésen néztem rá, ezért később azt is mondta, hogy ha egy éve találkozunk, akkor beverte volna a pofámat. És valami olyat magyarázott fél órán át, hogy az Index a negatívság, a fikakultúra és a kulturális kódok megsemmisítésének az Antikrisztusa és hogy mi semmisítjük meg a közbeszédet meg a sajtószabadságot és azt is mondta - direkt visszakérdeztem, hogy komolyan-e, és igen - hogy nekem személyes felelősségem van a Jobbik megerősödésében. Utána még pofozgatott egy rövidet és elment. Csodálatos ember, végig olyan kifejezéseket használt, mint egy György Péter-cikk valami kibaszott unalmas múzeumról, ami különböző szimbolikus terekben konstruál dolgokat. Ezt nevezem értelmiségi bulizásnak!”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 42 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kalandféreg
2010. szeptember 25. 18:40
Még tizenéves koromban a rendszerváltás hajnalán mentünk valamelyik (tán dél-pesti) piacra kabátért. Egyszer csak vállon ragadott az osztálytársam és izgatottan vezetni kezdett valamerre. Már láttam is, valami nagy csetepaté volt bő 50 méterrel arrébb. A rasszizmus első szelétől elragadott srác igy szólt lelkesen: Figyeld! A zsernyákok meg a cigányok ütik egymást! Király! Valahogy igy vagyok én is ezzel a két jóemberrel. Még fogadnék is valamelyikre...
alma555
2010. szeptember 25. 13:16
Az aljas kis szmókergyerek szilyt megpöckölgette az aljas és csúszómászó gyurcsinyalonc dessewffy... Előbbi még visszapöckölni sem mert... Szánalom a köbön. De legalább röhejes. Az index a liberális nyüvek tenyészhelye. Nagyon naiv (egyben butuska), akinek ez még nem tűnt fel. Ergé haverja szily? Akkor többek közt ezért is olyan gréczysen szánalomgombóc a csávó :DD
marós
2010. szeptember 25. 08:18
Dessewfy sokszor megbecstelenítette ezt a történelmi nevet, a történelem megbecstelenítette a Dessewfyhez hasonló médiaterroristákat. A pénz fogytán, Fletó és bandája kezén remélhetően rövidesen csattan a bilincs. A történelem teszi a dolgát.
röviden
2010. szeptember 25. 00:33
Elé állni korántsem.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!