A magyarság ne legyen teher

2010. július 16. 19:15

A szocialisták nem helyeztek kellő súlyt a nemzetpolitikára, nem vették figyelembe a határon túliak érdekeit, nem törődtek velük. Interjú.

2010. július 16. 19:15
Államtitkár asszony, milyen benyomásokkal vette át hivatalát, múltbeli tapasztalatait vajon tudja-e hasznosítani?
 
- Amikor átvettem ezt a területet, akkor voltaképpen azt találtam, amire a szocialista kormányzat alatt szerzett benyomásaim alapján számítottam. Nem helyeztek kellő súlyt a nemzetpolitikára, nem vették figyelembe a határon túliak érdekeit, nem törődtek velük. Az is látható volt, hogy az a hivatal, amelynek az ezzel kapcsolatos feladatokat kellett volna intéznie, sem szervezetében, sem struktúrájában nem volt alkalmas arra, hogy a határon túli magyarok érdekeit szolgálja. A kérdés második felére válaszolva annyit mondhatok el, hogy gyakorlatilag több mint 12 éve foglalkozom ezzel a területtel. Az első Orbán-kormány alatt a Határon Túli Magyarok Hivatala és a Külügyminisztérium között én voltam az összekötő kapocs, 2002-től pedig a Fidesz Külügyi Kabinetében feleltem a határon túli magyarokkal foglalkozó területért. Az évek során felhalmozott tapasztalatokra és kapcsolatokra szeretnék építeni. (...)

Mely területeket tartja a legfontosabbnak a támogatáspolitika területén?
 
- Ha röviden kellene válaszolnom, akkor két területet emelnék ki: ez az oktatáspolitikai és a szórványprogram. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy legyen lehetősége a határon túli fiataloknak anyanyelven tanulniuk az óvodától egészen az egyetemig. Ezen a területen nem szabad eltekinteni a szomszédos államok felelősségétől - gondolok itt elsősorban a finanszírozásra -, de vannak olyan pluszdolgok, amelyeket viszont csak mi tudunk biztosítani.

Külön hangsúlyt kell fektetni a szórványprogramra, mely eddig teljesen el volt hanyagolva. Olyan új programokra van szükség, amelyek választ adnak azokra a problémákra, amelyekkel az eddigi elhanyagoltság miatt csak most szembesülünk. A nyelvnek mint megtartó erőnek elsődleges szerepet kell kapnia ebben a leendő szórványstratégiában.”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
már foglalt
2010. július 17. 09:55
nem gyűlölték a határon túli magyarokat, csak szartak rájuk
dorkoka
2010. július 17. 01:54
Semmi nem változott 60 év alatt. A szocik gyűlölték a kisembert főleg ha volt identitása, nem volt teljesen befolyásolható, ha nem volt komoly nyűgje amiért harcolhattak, ha volt komoly nyűgje meg azért. Gyűlölték a polgárt, mert ő már tanult, meg kellett volna venni a lelkét, de nem volt mivel, inkább lehúzták adóval és beadták neki ez az ő érdeke. Gyűlölték a nagy embereket, mert engedelmeskedniük kellett nekik, mégis mindig kirohanásokat intéztek ellenük. Gyűlölték a magyarokat mert nem értették meg hogy ők a puszták népe, szerelmesek a szabadságukba, kultúrájukba, a hazájukba és nem hagyták el a szüleik vidékét feladva mindent Marx kedvéért és legfőképp azért mert magyarok. Csak egy valamit szerettek, mindent ami hazánk ellensége vagy ami árt és ideológiát lehet bele önteni.
cirmicica
2010. július 16. 21:54
A belföldi magyarokat se nagyon kultiválták a szocik!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!