Javított változat

2010. június 13. 09:54

Orbán most elsősorban meg akarja szilárdítani a megelőlegezett bizalmat: azt mondtam adócsökkentés, és tessék.

2010. június 13. 09:54
„Végül is jókor jött a program ismertetése. Egy ütemet már így is elkésett, de azért javított a helyzeten nem is keveset. Amiatt elsősorban, mert az Orbán Viktor által a Parlamentben kedden bejelentett gazdasági akciótervet elég jól fogadta a gazdasági-politikai élet legtöbb szereplője, külföldön is. És ez az elismerő hümmögés rá is fért az országra.
 
Éppen idejében semlegesítette a nemzetközi színtéren „lábra kapott” megítélésünket. Korábban ugyanis a két fideszes szellemóriás államcsődöt delejező nyilatkozatai után elég volt beleolvasni a nemzetközi sajtóba, hogy pislogva konstatáljuk: hol idiótának, hol kontároknak festenek le bennünket. És az a jobbik eset volt, ha csak viccelődtek a rovásunkra. (Az megvan, hogy két csontváz ül a Wall Streeten, alkarnyi vastag szivarokat szíva shortolják a magyar forintot. Azt mondja az egyik, amint a lengőbordára akasztott pénzes zacskóba gyömöszöli a nyereséget: ez a Kósa-féle kamatprémium. És replikázik a másik, ez meg a Szíjjártó-féle hülyeségi profit. Aztán elégedetten magukra csukják a szekrényajtót.)
 

De Orbán Viktor beszéde valóban konszolidálta a helyzetet. Először is kiderült, hogy van program. Ez jó hír, mert azért elég sokan morfondíroztak itt azon a választások környékén, hogy a miénk szerfelett unikális ország, mert a zemberek úgy fognak elsöprő győzelemre segíteni egy pártot, hogy alig tudnak valamit a programjáról.” 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lillburne
2010. június 13. 16:01
Egyébként pedig: Gratulálunk Orbán Viktornak a szlovák választások eredményéhez!
soelmo
2010. június 13. 15:12
a f@szfej amúgyis találóbb és rövidebb volt!
soelmo
2010. június 13. 15:11
Na de ez volt az utolsó alkalom, hogy ilyen degeneráltakhoz szóltam.....kár a szóért. Amúgyis ott a gyurcsány, Lendvai mégiscsak hitelesebb hullák mint ezek a kis korcsok.
lillburne
2010. június 13. 13:00
A Magyar Nemzet Felolvasó Klub beindult.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!