A frusztráció népe

2010. március 09. 00:01

A Jobbik nem náci párt. A Jobbik ugyanis nem egy párt. Legalább három.

2010. március 09. 00:01

„A legújabb felmérések szerint van egy regionális (kelet-magyarországi) rendpárt, amelynek szavazói leginkább az állami közigazgatás és rendvédelem szétmállása, mindennapos egzisztenciális gondjaik miatt fordulnak az erős államot, csendőrséget és a cigányság elleni fellépést hirdető szélsőjobboldalhoz. Nyilván vannak köztük volt MSZP-szavazók is. Pontos elemzések hiányában nem állíthatom bizonyosan, de feltűnő, hogy ugyanebben az észak- és kelet-magyarországi régióban a szavazók a Jobbik másik törzstémájának számító határontúli magyarok ügyében mennyire tartózkodók, sőt visszautasítók voltak 2004 decemberében. Ezek a választók - mint nagyon sok szavazótársuk - csalódtak a politikában, a politikai elitben. Talán mert túl sokat vártak. Számukra rokonszenves a Magyar Gárda, mert mindennapi fenyegetettségük megszűnésével kecsegtet.

(...)

A Jobbik szavazói közt ott vannak a radikális jobboldal törzsválasztói is, esetenként korábbi MIÉP-, kisgazda- vagy Fidesz-szimpátiával. Őket láthatóan megérintette az izraeli betelepülés mítosza, elegük van a kapitalizmusból, az EU-ból és úgy általában a kormányzatból. Erejük korlátozott, tekintettel arra, hogy a Jobbik például a jobboldal hagyományos terepének számító belbudai kerületekben országos átlaga alatt szerepelt tavaly. A csoport egy része azzal vigasztalja magát, hogy hasonló radikális pártok léteznek Európában is, és milyen üdvös irányba tudják befolyásolni a kormányzást. Sőt, egyfajta pedagógiai célzatot is tulajdonítanak új pártjuknak, amennyiben az majd az országgyűlésben a »jó« irányba presszionálja a választásokon esélyes Fideszt, amellyel esetenként szavazatukat is megosztanák. Az álláspontjuk védelmére felhozott »ők legalább csinálnak valamit« legjobb esetben is öncsalás, darabosabban fogalmazva a nyilas surmóság bátorítása. Sem a sokszor példaként felhozott lengyel PiS, sem az osztrák FPÖ nem műveli azt a mocskos szájú cigányozást, zsidózást és jópofáskodó holokauszttagadást, amit a Jobbik hivatalos és félhivatalos fórumai. Ilyet még, a magyar radikális jobboldal nagyobb dicsőségére, Ján Slota és pártja sem tesz. Igaz, neki a gyűlöletkeltésre kéznél vannak a magyarok.

És ott találjuk a Jobbik táborában azokat is, akik nem nagyon titkolják nemzetiszocialista vonzalmaikat. Első mondatukban már ott van a lámpavas, avatarjuk Leni Riefenstahl valamelyik kidolgozott izomzatú statisztája, és nicknevükbe elrejtenek egy 88-at. Nekik a Jobbik ugyan túl puha, de realisták.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 77 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
refuse/resist!
2010. március 09. 17:37
A reductio ad Bogárlászló és a témával gyenge összefüggésben álló statisztikákra való hivatkozás (ugyanezt a hibát ld. a hivatkozott Heti Válasz cikkben is) enyhén szólva nem ébresztette fel az intellektuális libidómat. Amúgy nem könnyű feladat a színvonalas jobbik-ekézés úgy, hogy nem hull a forgács a fideszről sem (ami taktikai szempontokból érthető). Én se nagyon tudnám, hol kezdjem...
ablonczy_b
2010. március 09. 15:27
T. Hozzászólók! Szeretnék mindenkit megnyugtatni: 1. Sajnos nem vagyok felsőközéposztálybeli. 2. Senki elől nem fogom elkapkodni a cubákokat a Jobbik dúsan terített asztalánál. Úgyhogy bátran, csak folyvást. 3. Sajnos a Magyarellenes Háttérhatalom nem vett meg kilóra, így teljesen saját iniciatívából kellett teljesen_indokolatlan_és_megalapozatlan lejárató kampányt indítanom a Jobbikkal szemben. 4. A soknevű Kündüt és a polyákföldön senyvedő Arma Gedeont külön ölelem, csókolom. Kiváló tisztelettel maradok: Ablonczy B.
csi
2010. március 09. 14:31
Szegény 22 évesek! :) Néhány kérdés: az MSZP vajon hány pártból tevődik össze? Ahány platformja volt? És a Fidesz? KDNP, Nemzeti Fórum, polgári liberálisok, nemzeti radikálisok.
savanyú józsef
2010. március 09. 14:02
Én azért arra tippelek, hogy a maszopnak több mandátuma lesz mint a jobbiknak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!