Csendszimfónia: üvöltően gyenge a zajszennyezés szabályozása Európában

Mint süket a csengőt

Uniós adatok szerint 113 millió európai van kitéve 55 decibelt (az EU által meghatározott küszöbérték) meghaladó, hosszú távú, egész napos időszakra vonatkoztatott zajterhelésnek. Erre jön rá az a 26 millió ember, aki a vasút, a légi járművek által okozott magas zajszintnek van kitéve.

A világ persze mással van elfoglalva, ha pedig a környezeti értékekről beszélünk, akkor a klímacélok visznek mindent. Pedig a zajszennyezés nagyon is valós probléma, amivel nem csak ajánlási, de szabályozási szinten is foglalkoznia kellene a döntéshozóknak. A dolog ugyanis nem merül ki abban, hogy a forgalmas közúti területek mellett élők vagy dolgozók nem hallják a saját hangjukat sem otthonaikban vagy irodáikban.

és Európa-szerte 48 000 új, vérellátási zavaros szívbetegséghez járul hozzá. Becslések szerint emellett 22 millió embert érint tartósan az erősen zavaró zajterhelés, és 6,5 millióan szenvednek emiatt krónikus alvászavarban.

Ez így már mindjárt más megvilágításba helyezi a problémát, ám az Unió valamiért nem akar egységesen fellépni ellene. Látszatmegoldásokra látszatjavaslatok születnek, de egy 2002-es „irányelv” kidolgozása óta semmi érdemleges nem történt az ügyben. Az EEA 2020-ban sajnálkozva állapította meg, hogy nem sikerült elérni a kitűzött zajcsökkentési célokat. Az Európai Bizottság 2030-ra  a zajártalomnak kitettek arányában a 30 százalékos csökkentés elérését tűzte ki célul, de a testület már most le is mondott annak megvalósításáról. Az indoklás újra és újra ugyanaz az unalmas mondat: a városok terjeszkedése és a mobilitás iránti fokozódó igény miatt nem hogy csökkenni, de nőni fog a zajszennyezés.

Ha a csend beszélni tudna

Kidolgozott, részletes megoldási terv nem létezik. Az EU gyakorlatilag a tagállamokra bízza, mit kezdenek a bágyadt zajcsökkentési irányelvvel, azok meg többnyire nem tesznek semmit.

Az országok kifejezés ebben az esetben még csak nem is feltétlenül igaz, mivel többnyire a városok önkormányzatainak feladata lenne az irányelvek szerint eljárni. Adatok hiányában az Ügynökség természetesen nem tud értékelhető jelentést készíteni, a zajcsökkentési projektek így a kezdet kezdetén saját csendjükbe süketülnek bele. Örömteli persze, hogy elkészült a hangzatos „Csendes területek Európában – A zajszennyezés által nem érintett környezet”, vagy a még izgalmasabb „Egyenlőtlen kitettség és az egyenlőtlen hatások: szociális kiszolgáltatottság a légszennyezéssel, a zajjal és a szélsőséges hőmérsékletekkel szemben Európában” című tanulmány, csak aztán valahogy semmi lényegi nem történik a helyzet javítása érdekében. 

Hazugság lenne persze azt állítani, hogy a zajszennyezéssel érintett területek az égvilágon semmit nem tesznek. Klasszikus példák sorakoznak egymás után, hogy a zajban fetrengő városok milyen megoldásokat alkalmaznak: alacsony zajkibocsátású aszfaltozás az utakon, csendesebb gumiabroncsok használata a tömegközlekedési járműveken, a kerékpározás népszerűsítése, sőt, „csendes területek kialakítása, ahová el lehet menekülni a zaj elől”. (Utóbbi azért hangzik különösen viccesen, mert az. Semmi köze a probléma megoldásához.) Az EEA véleménye szerint „a káros zajszinteknek kitett emberek számának jelentős csökkentése nagyobb valószínűséggel érhető el, ha nem kizárólag egyetlen intézkedést alkalmaznak, hanem különböző intézkedések kombinációját, ideértve a technológiai fejlesztéseket, az ambiciózus zajvédelmi politikákat, a jobb város- és infrastruktúratervezést, valamint az emberek magatartásának megváltoztatását is”.

Ez mind szép és jó, de az alapproblémát, a közlekedési eszközök önmaguk által keltett zaját nem oldja meg, ráadásul egységes szabályozás hiányában ahány város, annyi szokás, ha egyáltalán van szokás, és nem csak ad hoc jellegű ötletelések zajlanak időnként, néhány havonta egy kényszerből felállított, munka látszatát produkáló alibi-bizottságban.

Hail Hydra!

Párizs a romantika fővárosa, de ember legyen a talpán, aki egy forgalmasabb út mellett csúcsidőszakban úgy tudja üvölteni szerelme fülébe a zsötemet, hogy az meg is hallja. A francia fővárosban azonban legalább egy kiterjedt rendszerrel monitorozzák a forgalom zaját, az adatokat pedig folyamatosan feldolgozzák, azon is agyalva, mit lehetne tenni. A főváros zajszennyezettségét éjjel-nappal monitorozó szervezet, a Bruitparif folyamatosan figyeli egyes területeken a közúti, a légi és a vasúti forgalom zaját.

Fanny Mietlicki, a Bruitparif főnöke érdekes jelenségre hívta fel a figyelmet. Mint mondta, a 60-as és 70-es években a forgalom zaját a modernitás szimbólumának tartották. „Családi programnak számított kimenni az Orly repülőtérre, nézni és hallani a felszálló gépeket. Napjainkban már azzal fenyegetőznek, hogy elfoglalják a kifutópályákat, annyira elviselhetetlennek találják a zajt” – mondta, hozzátéve:

Azzal természetesen Párizsban is tisztában vannak, hogy egységes EU-s szabályozás és szankcionálási lehetőség híján a városoknak maguknak kell kezükbe venni a dolgokat, ha eredményt akarnak elérni. Ahogyan Mietlicki fogalmazott: a cselekvést a társadalmi értékek megváltozása kényszeríti ki. A zajforrások zöme ugyanis még csak nem is az infrastruktúrához és a várostervezés hibáihoz kötődik, hanem azon derék polgártársak viselkedéséhez, akik gyorshajtásukkal, módosított kipufogócsöveikkel vagy felpörgetett motorjaikkal még tovább rontják az alapból sem egyszerű helyzetet. A Bruitparif most olyan ötlettel szállt harcba, amelynek véglegesítése nagy lépés lehet a csendesebb környezet kialakítása felé. 

A megoldást a felturbózott hangradarok jelenthetik, amelyek mikrofonos verziói eddig is ott voltak elhelyezve a forgalmas helyeken, mérve a zaj nagyságát, ám az új verzió már sokkal többet tud: a négy mikrofon mellé kétirányba látó kamerát is elhelyeznek a Hydra névre keresztelt radarra, így nem csak egy jármű okozta zaj mértékét, de az azt generáló járművet is pontosan képes beazonosítani. Az eszközök a 85-90 decibel határértéket meghaladó járművekre ugranak, a tervek szerint pedig a jövőben zaj-traffipaxként fognak üzemelni.

„Reméljük, hogy nem kell idáig eljutnunk, és az emberek inkább csendesebb elektromos autókra vagy kerékpárra váltanak. De ha nem, akkor a folyamatos pénzbüntetés minden bizonnyal visszatartó erő lesz” – mondta Mietlicki.

Zajtársi szövetség

Az Európa Bizottság kétségbeesetten próbálkozik a környezeti zajról szóló irányelvek újabb és újabb módosításaival, de szemmel láthatóan (és füllel hallhatóan) nem sok eredményt érnek el. Ha a tagállamok és a városok vezetése nem veszik saját kezükbe a kezdeményezést, nem is lesz semmiféle javulás. Az önkormányzatok jelenleg jóval nagyobb figyelmet szentelnek a légszennyezettség megoldásának, mint a zajénak, pedig

Ahogyan a párizsi ötletgazda, Mietlicki fogalmazott: „kezdünk rájönni, hogy a zaj mindannyiunk zaja. Ha azt akarjuk, hogy javuljon a helyzet, együttesen kell erőfeszítéseket tennünk, változtatva szemléletünkön és eddigi életmódunkon”.

Fotó: 123rf