Először került magyar szakember az IMF igazgatótanácsába

2020. november 04. 10:56

Palotai Dániel, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) korábbi ügyvezető igazgatója és főközgazdásza képviseli Magyarországot és a kelet-közép-európai országcsoportot 2020. november 1-jétől az IMF legfőbb döntéshozó testületében. Magyarország számára jelentős sikernek és lehetőségnek tekinthető, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) igazgatótanácsának – a nemzetközi intézmény története során először – magyar szakember is a tagjává vált – közölte honlapján az MNB.

2020. november 04. 10:56
null

Az MNB üdvözli a tagországok döntését Palotai Dániel megválasztását illetően, ezzel ugyanis olyan nemzetközileg is elismert szakember került a szervezet igazgatótanácsába, aki széleskörű gazdaságpolitikai és tudományos tapasztalatokkal rendelkezik, mind a monetáris, mind a fiskális, valamint a strukturális és versenyképességi  politika szakterületén – méltatta az IMF vezető testületének új magyar tagját az MNB.

Hozzátették: Palotai Dániel tudásával és tapasztalataival, a kivételes felzárkózási pályához vezető magyar gazdaságpolitikai reformok és tapasztalatok becsatornázásával hatékonyan tudja majd segíteni az IMF munkáját, a jelenlegi járványhelyzet okozta nemzetközi gazdasági kihívások kezelésén túl a kilábalási pályák megerősítésében is.

(MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!