„Szemei kitűnőek a homályban” – 175 éve született Wekerle Sándor, első polgári miniszterelnökünk

Wekerle Sándort az arany alapú korona megteremtőjeként, háromszoros kormányfőként, válságok megoldójaként, hazánk első polgári származású miniszterelnökeként ismerjük, aki nemesi cím és az ahhoz járó kapcsolatok nélkül ért a csúcsra, ami megtöbbszörözi teljesítményének értékét. Egész Európában elismerték, helye a dualizmus legnagyobb hatású alakjai között van, ami szerencsére egyre nyilvánvalóbb szakmai és szélesebb körökben egyaránt.

Végigment a szamárlétrán, nem hullott az ölébe semmi: pályáját a pénzügyminisztériumban – első munkahelyén – 

Politikai jelentőségéről, emlékezetéről korábbi cikkünkben emlékeztünk meg, ezúttal, születésének napra pontosan 175. évfordulóján életére, személyiségére koncentrálunk.

Megszervezte Kossuth temetését, nem törődve Ferenc József haragjával

A későbbi miniszterelnök 1848. november 14-én Móron született, apja Lamberg gróf jószágigazgatója volt. Itt, a szülői házban ragadtak rá „a gondos, tisztességes és szakszerű gazdálkodási szemlélet  alapjai”. Székesfehérváron tanult a cisztercitáknál, Pesten szerzett jogi diplomát. Külföldi tanulmányúton járt, majd 1870-től a Pénzügyminisztériumban dolgozott: folyamatosan lépegetett előre a hivatali ranglétrán. 1877-ben nősült, két fia született.

Miniszterelnök volt 1892 és 1895, 1906 és 1910, 1917 és 1918 között, de 

Korszakos eredményei a teljesség igénye nélkül: átszervezte az ország komplett pénzügyi igazgatását, bevezette a cukor-, szesz- és fogyasztási adót és a dohányjövedéket, megteremtette az államháztartás teljes egyensúlyát és az aranyvalutára való áttérés feltételeit, kidolgozta a felekezetek egyenlő jogállását szabályozó törvényeket, bevezette a kötelező polgári házasságot, az állami anyakönyvvezetést és a szabad vallásgyakorlatot.

Egyéb, szintén jelentős reformjait nincs helyünk felsorolni, de a 20. század legelején törvényt hozott tető alá a munkásbiztosításról, valamint ő indította el az áldatlan állapotokat orvosoló kispesti munkás- és tisztviselőtelep építését (Wekerletelep).

de 1919 után, 1921-es halála előtt már újra előremutató gazdasági elképzeléseken ötletelt, amiket halála után a Bethlen-kormány valósított meg.

Gyerekkorában a tetőn sétált

Wekerle Sándor tiszteletre méltó és szeretni való, bár talán nem könnyű személyiségét, mérhetetlen kíváncsiságát a környező világ iránt, sziporkázó tehetségét leginkább a róla szóló sztorik tömkelege mutatja be.

Úgy szól a fáma, hogy a gyors fejlődésű, 

padsorok elé állított, kicsi székén hallgatta a sok okosságot, lenyűgözve figyelte az iskolai élet történéseit. Szintén gyermekkorában annyira megtetszett neki a tetőfedők tudománya, hogy maga is odafenn akart közlekedni, amiről az Istennek sem sikerült lebeszélni: végül, szülői beleegyezéssel 

Később osztályának legjobb tanulója lett, ám a viselkedésétől nem voltak elragadtatva a társai. A történet szerint Wekerle imádott ministrálni, ezért a ministrásruhát elrejtette a többiek elől. Csak negyven év elteltével, az egyik osztálytalálkozón fedte föl, hova dugta évekig: az oltár mögé.

Kossuthot az árulóknak járó pénzből segítette ki, a Wekerle-telep a szíve csücske volt

Kossuthot nem csupán temetésekor, hanem életében is segítette a miniszterelnök, aki a humornak sem volt híján. A 90-es években 

Titokban átadott egy komolyabb összeget, amiről sok évvel később derült ki, honnan származik: egy bizalmasan kezelt alapból, amit még Ferenc József hozott létre azok támogatására, akik szolgálatot tettek neki 1848-49-ben, vagyis árulóknak, renegátoknak. Hiába, az élet írja a legjobb sztorikat. Ferenc József később értesült a dologról, és nem volt boldog.

Szociális érzéke legendás volt és nem kicsiben „játszott”. A róla elnevezett Wekerle-teleppel az államférfi példát akart adni a jelentékenyebb iparvállalatoknak arra, hogy munkásaik egészségesebb elhelyezéséről miként gondoskodjanak. Sokan nem tudják, de 

a pénzügyminisztérium fogadóterme tele volt mintaablakokkal, ajtókkal, a téglakartell számításait pedig úgy húzta keresztül, hogy a helyszínen, homokból gyártatta a téglát.

Bismarck Wekerléről: túlságosan demokratikus hajlandóságú

Minden elemzésnél jobban mutatják meg Wekerle Sándor jellemét, személyiséget, kinézetét híres-neves kortársainak a sorai.

„Wekerle úr, akit a magyarok a mi földünkről kaptak, úgy látszik a legzseniálisabb államférfiúnak bontakozik ki. Még Tisza Kálmánt is felülmúlhatja. 

Tisza az akaraterejével kormányzott, Wekerle ellenben meggyőződéssel. Ez a férfiú még nagy szerepet fog játszani Magyarország belső történetében.” 

(Bismarck, a német vaskancellár)

„Magas, testes ember. A súlya 156 kiló. A járása nehézkes és a lába hegyét befelé fordítva jár, ami akkor is rosszul állana neki, ha nem volna magyar miniszterelnök. Az arcát beretválja, és ez első pillanatra a lakáj hatását teszi az emberre, később azonban csak előnyére válik finom szögelletű, fehér, nagy arcának, amelyen a vidámság és ravaszság derűje játszik folyton, míg apró, 

Mindig dolgozik, és mindig siet. Gyakran látom őt végigrohanni a folyosón, be egyenesen a büfébe, ahol egy kis adag borjúpörköltet bűvészi gyorsasággal kap be; utána elszí egy fél szivart, s azalatt tíz-tizenöt embert kihallgat a kis miniszteri szobában. Innen mindenki boldog arccal távozik. Ő maga még boldogabb arccal siet végig a folyosón, de mielőtt az ülésterembe lépne, a fél szivarját beledugja a gázlámpa csavarójába. Jó lesz az ötpercnyi szünet alatt… 

Főképpen azzal ragadja a beszéde sodrába a hallgatók lelkét, hogy 

egy másodpercnyi időt nem enged arra, hogy a szavait beszéd közben mérlegelhesse a hallgatóság. Az új meg új képek és fordulatok forgatagában ragadja magával a hallgatóság figyelmét. Megrohan, elkábít és kikacag. Olykor a legérdekesebb pontoknál hosszú mondatot bocsát előre, és csak mikor a lélegzetek is elállnak, süti el a színes rakétáját.” (Gárdonyi Géza)

„Egy nagy államférfiú markának a sziluettje jelenik meg. S máris kezdjük fölösmerni mélyebben rejlő tulajdonságait. Merész, de nem szenvedélyből, mint Kossuth, inkább taktikából; okos, de nem az összes körülmények meglatolásából, mint Tisza, hanem instinktuszból, mint gr. Andrássy; ingadozó, de nem a természeténél fogva, mint Ghyczy, hanem időnyerésből, és puha, engedékeny, de csak azért, hogy az erőseket tévútra vigye.

Van benne valami zamat I. Napóleonból, Metternichből és Rónay Jánosból. A Napóleon végtelen önbizalmából játszva csinálni meg nagy dolgokat és fumigálni a nagy veszélyeket. 

Van benne a Metternich bűvészies ügyességéből, szemei kitűnőek a homályban, s keze biztos a szövevények kibontásánál. És van benne végre valami patriarchalis...” (Mikszáth Kálmán)

*

Felhasznált irodalom:

https://wekerlealapitvany.hu/rovid-eletrajza

https://www.wekerlekiallitas.hu/bismarck.htm

https://ujkor.hu/content/polgarfiubol-haromszoros-miniszterelnok-wekerle-sandor-emlekere

https://mandiner.hu/hirek/2021/08/wekerle-sandor

Nyitókép: Wekerle Sándor fiával, apósával és unokaöccsével dánosi birtokán 1893 körül (fotó: Wéber Tibor)