Csápok, robotok, tündérek: ezt fogjuk olvasni a Könyvhét után

2017. május 30. 13:01

A Könyvhét sem múlhat el több tucatnyi fantasztikus megjelenés nélkül: csokorba szedtük őket. Az időt elrabolják; a végítéletet elhalasztják; érkezik az új Térség-regény; új magyar szerzőt mutat be az Agave Könyvek; új világba utazik Gaura Ágnes; két szerző is a Holdra kalauzol minket; Böszörményi Gyula pedig egy kötetbe rendezte sci-fi novelláit.

2017. május 30. 13:01
Pintér Bence

Botrányos, hogy csak ilyen rövid idő van az év két nagy könyves eseménye között. Alig van idő elolvasni az összes fantasztikus művet, ami kijött Könyvfesztiválra, máris nyakunkon van a Könyvhét, amelyen ismét egy sor sci-fi, fantasy, horror és weird megjelenéssel készültek a kiadók. Fel is soroljuk mindet, amelyekről tudunk.

*

Az Agave Könyvek idén ráerősített a magyar szerzőkre, és a két ismert sci-fi szerzőjük mellett egy debütáló regénnyel is kedveskedik. Veres Attila Odakint sötétebb című könyvében furcsa lények jelentek meg 1983-ban a magyar vidéken, akiket azóta sem sikerült megértenünk. A szerelmi csalódását kiheverni vágyó Gábor pedig elszegődik az egyik rezervátumukba dolgozni: a dolgok innentől kezdve lesznek igazán furcsák. Lovecraft és VanderMeer nevével fémjelzi a kiadó a művet, de a szerző egy interjúban bedobott még pár nevet, ami a vájtfülűeknek érdekes lehet: Thomas Ligotti, Jeffrey Ford, Caitlín R. Kiernan, Laird Barron vagy Kathe Koja. Nagyon várjuk.

A magyar szerző mellett menetrendszerűen érkezik Laurell K. Hamilton Anita Blake-sorozatának új, immár huszonötödik kötete, a Vérvörös végzet; és van Gaiman is, a Michael Reaves-szel közös ifjúsági sorozat folytatása, az Ezüst álom. Ezúttal a szerzőkhöz csatlakozott még Mallory Reaves is, így ez gyakorlatilag egy hatkezes. Az első könyvről itt írtunk. A kiadó Richard Kadrey A végítélet kis doboza című humoros urban fantasyjét Christopher Moore rajongóinak ajánlja: a regény úgy kezdődik, hogy egy angyal épp elpusztítaná az emberiséget, azonban elveszíti a kis dobozt, amit ehhez használna. Pontosabban: ellopják tőle.

Jön egy horror is, Ezekiel Boone Kirajzás című könyve, amitől a pókoktól parázók parázhatnak igazán: a nyolclábúak ellepik a bolygót. Végül érkezik még két sci-fi is. Anthony O’Neill A sötét oldal című művében egy zsaru érkezik egy milliárdos vad holdbéli kolóniáján, egy olyan gyilkosságsorozat ügyében, amelyben a tulajdonos is sáros lehet. Wesley Chu Időrabló című könyvében pedig a Föld lakossága a külső Naprendszerben él, és az időutazást kihasználva tartja el magát: James Griffin-Mars kronoember, küldetéseket vállal a Föld múltjába, hogy ritka technológiai eszközöket szerezzen az idővonal megváltoztatása nélkül. Aztán persze mégis belenyúl az idővonalba.

A Gabo SFF egy címmel nevez a figyelmünkért folytatott versenybe. Ian McDonald Luna – Újhold című sci-fijében a Holdon járunk, amelyet öt nagy cég uralja (Az Öt Sárkány), akik minden talpalatnyi területért megküzdenek egymással. A főhős Adriana Cortana, aki korábban szívós munkával építette fel a legfiatalabb céget, és most minden oldalról ellenségek fenyegetik. Szó volt még róla, hogy jön Brian Staveley A csiszolatlan trón krónikája című trilógiájának befejező kötete, Az utolsó halandó kötelék, de a kiadó jelezte, hogy nem akarják elkapkodni, így az csak szeptemberben várható.

A Delta Vision egy Moly-karcban több címet is bejelentett a nyárra, de hogy ezek közül mi várható már a Könyvhéten, az nem teljesen biztos. Gaura Ágnes például egy teljesen új regénnyel lép ki most a vámpíros Boriverzumból, hogy Túlontúl című regényével elrepítsen minket a tündérek földjére, ami nincs is olyan messze, mint gondolnánk. A fülszöveg alapján izgalmasnak ígérkezik a dolog. Ezen kívül érkezik egy J. Goldenlane-regény felújított kiadása, a Papírtigris; több regény R. A. Salvatorétól; illetve a sci-fi aranykorából egy válogatás Stanley G. Weinbaumtól.

A Fumaxnál immár menetrendszerűen érkezik a Térség című űropera-sorozat következő része, a Babilon hamvai. Az előző részekről itt és itt írtunk, a regényfolyamból készült SyFy-sorozatról pedig itt és itt. Ráadásul múltkori szavazásunkból az is kiderült, hogy olvasóink a Térséget szavaznák meg most a Hugo-díjon a legjobb könyvsorozatnak. Ezen kívül Josh Malerman A végzet tébolyult kereke című regénye érkezik a kiadónál, amelyben egy amerikai zenekar indul el egy afrikai sivatagba, hogy felkutassa egy furcsa hang forrását. Aztán nyilván van itt valami sötét, borzalmas titok is.

A Könyvmolyképzőnél a több műfajban is járatos és népszerű Böszörményi Gyula sci-fi novelláit gyűjtötték egy kötetbe Mindörökké várni címmel; illetve érkezik Joe Abercrombie Pengeélen című fantasy-novelláskötete, amelyben Az Első Törvény-trilógiához kapcsolódó novellákat gyűjtötte össze. A Galaktika nem lesz kint a Könyvhéten standdal, és a várható megjelenései is bizonytalanok, mindenesetre a korábban általunk is többször beharangozott, de csúszó könyvek megjelenése jó eséllyel várható júniusban.

A Főnix Könyvműhely többek között egy magyar szerzős fantasy-antológiával jelentkezik idén (is), amelynek a címe Halhatatlanok lesz. Ezen kívül újra kiadják Anne Nesbet ifjúsági fantasyjét, A Szalamandrás ház titkát, amelyben egy testvérpár Párizsban bukkan rá egy furcsa házra; illetve Imre Viktória Anna regénye, a Kísértés Rt., új kiadásban, melynek fülszövege ezzel a felütéssel indít: „Mit tehet egy sikeres bérgyilkosnő, ha egy amúgy is fárasztó nap után hat dekoratív munkatársa kíséretében megjelenik a lakásában az ördög?

Frissítés:

Persze mindig sikerül lemaradnunk egy-két megjelenésről, így most utólagosan bővítünk. Egyrészt érkezik Trenka Csaba Gábor (Egyenlítői Magyar Afrika, Place Rimbaud) új regénye, amely a Place Rimbaud világában játszódik, amelyben Napóleon megnyerte az 1812-es hadjáratot, a világot a franciák, Magyarországot a törökök uralják. A címe La Grande Image lesz, a Könyvhéten lesz dedikálás is. Ezen kívül folytatódik Raana Raas, avagy Görgey Etelka Időcsodák-sorozata a harmadik, Menekülők című résszel. A Galaktika pedig nem a Vörösmarty téren lesz kint standdal, hanem az Allee melletti sétányon, és az eseményre a Zsoldos Péter Távoli tűz című sci-fijének felújított változatával készülnek.

*

Kihagytunk valamit? Írj kommentet itt, vagy Facebookon és Molyon, emellett pedig továbbra is ajánljuk e-könyvünket a hazai fantasztikum helyzetéről.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!