Energiatakarékosabb számításokat!

2016. október 24. 11:30

Az emberi agy energia-felhasználását modellként kezelő amerikai projektek igyekeznek hatékonyabbá és olcsóbbá tenni a számítógépek működését.

2016. október 24. 11:30

Az USA Nemzeti Tudományos Alapja (NSF) és a Félvezető-kutatási Társaság (SRC) együttes erővel támogat 21,6 millió dollárral kilenc új (hároméves) projektet. A projektekben közös, hogy az architektúrától, az adatfeldolgozásig, -tárolásig és -kommunikációig mindegyik energiahatékonyabbá tenné a számítástudományt.

A támogatás célja és remélt végeredménye egy teljesen új típusú, az adatokat proaktívan értelmező, azokból tanuló, a tanultak alapján szokatlan problémákat is megoldó számítógép, amely ugyanolyan eredményesen kezeli az energiát, mint az emberi agy.

A támogatott projektek a Fehér Ház a Jövő Informatikájának Nanotechnológia-ihlette Nagy Kihívása kezdeményezéséhez kapcsolódnak.

„Csak diszruptív áttöréssel érhető el, hogy a számítógépek a problémamegoldás és az alacsonyabb fogyasztás terén is az emberi agyhoz hasonlóan teljesítsenek. A mi esetünkben pedig sokkal kevesebbről van szó, mint egy villanykörte energiafelhasználása” – magyarázza Dimitris Pavlidis (NSF).

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!