Koncertek és kiállítások Zemplénben

2012. július 04. 11:12

Áprilisban még kevés esély látszott rá, mégis megrendezik a 21. Zempléni Fesztivált: Budapesten kedden bejelentették, hogy több mint húsz helyszínen 35 programon vehetnek részt az érdeklődők.

2012. július 04. 11:12

Ezúttal augusztus 11. és 19. között lesz a Zempléni Fesztivál, amelyen klasszikus koncertek, kiállítások, dzsesszestek, világ- és népzenei műsorok várják a vendégeket. „Kora tavasszal még úgy láttuk, 2012-ben nem lesz fesztivál, semmiféle forrásunk nem volt. Tudtuk, hogy ha kihagyunk egy évet, az a megszűnéssel csaknem egyenértékű. Szerencsénkre a hegyaljai borászatok és önkormányzatok mellénk álltak, így folytathattuk a szervezést” – mondta Turjányi Miklós fesztiváligazgató a keddi budapesti sajtótájékoztatón. Mint elhangzott, a fesztivál a Nemzeti Kulturális Alap pályázatán 22 millió forintot nyert el, ugyanakkor ebből csupán 16 milliót kap meg az idén, 6 milliót csak 2013-ban. A szervezők az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) miniszteri keretéből további 5 millió forinttal gazdálkodhatnak. A fesztivál teljes költségvetése 40 millió forint, a hiányzó pénzt kisebb támogatóktól gyűjtik össze és számítanak a jegybevételre.

A támogatók nevében Béres József, a Béres Szőlőbirtok és Pincészet tulajdonosa azt hangsúlyozta, hogy a borászatok nem a „gazdagságuk” miatt szálltak be a fesztiválba, hanem mert Hegyalján szükség van a minőségre és a kultúrára. Turjányi Miklós kitért arra, hogy eddig a fesztiválalapító Liszt Ferenc Kamrazenekaré volt a „zárszó”, idén ez az együttes nyitja a kilencnapos sorozatot. Ez a koncert a sárospataki református templomban lesz, a szólista Varga Gábor klarinétművész. A záróhangversenyt augusztus 19-én a Budafoki Dohnányi Zenekar adja Hollerung Gábor vezényletével: Händel A messiás című oratóriumát a Budapesti Akadémiai Kórustársaság szólaltatja meg, az énekes szólista Horváth Evelyn, Megyesi Schwartz Lúcia, Kálmán László és Kovács István lesz. Fellép a Magyar Állami Népi Együttes is, amely a sátoraljaújhelyi városközpont szabadtéri színpadán Magyar Rapszódia című műsorát adja elő.

Erdőbényén, a Béres Pincészet székhelyén a Bor, mámor, Bénye elnevezésű rendezvénnyel együttműködve a Vujicsics Együttest mutatják be a közönségnek. Az éjszakai dzsesszprogramokba olyan muzsikus sztárok „neveztek be”, mint a Gyárfás Trió és Deseő Csaba, a sárospataki Grill Gödörben Oláh Kálmán zongorázik, Barcza Horváth József nagybőgőzik és Balázs Elemér dobol. A Disznókő Pincészet Filagóriájában a Zeneakadémia fiatal tehetségeiből álló In Medias Brass rézfúvós együttes játszik. A Budafoki Dohnányi Zenekar budapesti sorozata, A megérthető zene Sárospatakon, a Művelődés Házában vendégszerepel: Oláh Kálmán és Hollerung Gábor együtt magyarázza el, mit és hogyan komponálna ma Bach. A fiatal közönségnek és a családoknak szól a Játsszunk Háry Jánost! című előadás, Kodály Zoltán daljátékának gyerekszínházi változata is.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!