Forró Krisztián lesz a magyar párt köztársaságielnök-jelöltje

2023. december 09. 16:55

A szlovákiai, Szövetségnek nevezett párt legszélesebb körű döntéshozó testülete a névváltoztatásról is döntött, s Magyar Szövetségre nevezte át magát.

2023. december 09. 16:55
FORRÓ Krisztián

Megerősítette pártelnöki tisztében Forró Krisztiánt a felvidéki magyar párt kongresszusa, s a párt köztársaságielnök-jelöltjének is őt választotta az eddig Szövetségnek nevezett párt legszélesebb körű döntéshozó testülete, amely egyúttal névváltoztatásról is döntött, s Magyar Szövetségre nevezte át magát – jelentették be a párt tisztújító kongresszusán a felvidéki Paton szombaton.

A tisztújító kongresszus a párt második legfontosabb tisztségébe, az Országos Tanács élére Pándy Pétert választotta. A Magyar Szövetség két alelnöke Orosz Örs, illetve a pártba csak ezen a héten belépett, de a szeptemberi előrehozott parlamenti választásokon a párt listáján második legtöbb preferenciaszavazatot összegyűjtött Gyimesi György lett. 

A párt kongresszusa alapszabályt is módosított, ennek részeként változtattak nevet, 

valamint megszüntették a párton belüli három frakciót is. Ez utóbbiak a két évvel ezelőtt Szövetség néven egységessé vált magyar párt elődpártjainak – az MKP-nak, a Most-Hídnak és az Összefogásnak – az utolsó formai maradványai voltak a párton belül. 

Forró Krisztián saját köztársaságielnök-jelöltségéről a kongresszus után azt mondta: bár valószínű, hogy a jövő tavasszal esedékes államfőválasztás eredményeképpen nem magyar lesz Szlovákia köztársasági elnöke, a jelölés jó lehetőséget teremt arra, hogy ráirányítsa a figyelmet a felvidéki magyar közösségre és problémáira is. 

A múltban már két korábbi államfőválasztáson is indított magyar jelöltet a felvidéki magyar párt, amely akkor még MKP néven működött. 

A párt kongresszusa értékelte a szeptemberi előrehozott parlamenti választáson elért eredményüket is, amely nem volt elégséges a parlamentbe jutáshoz. Megállapították, hogy a megszerzett több mint 130 ezer voks azt bizonyította, hogy továbbra is van igény az etnikai politizálásra, s ezért a párt a továbbiakban is ezen az úton kíván továbbhaladni.

Nyitóképünk archív: Forró Krisztián, a felvidéki magyar párt, a Szövetség elnöke (k) beszél az előrehozott szlovákiai parlamenti választások után, az eredményváró végén a párt pozsonyi központjában 2023. október 1-jén hajnalban. MTI/Illyés Tibor

 

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kormánypárti2
2023. december 09. 18:51
Nagyon meleg?
Chekke-Faint
2023. december 09. 17:08
Hanyatt esés lesz ebből a tótéknál.
Akitlosz
2023. december 09. 17:05
"Forró Krisztián lesz a magyar párt köztársaságielnök-jelöltje" Mikor? Hol? Nincsen "köztársaságielnök" (sic!) választás, a Fidesz már delegálta "köztársaságielnöknek" azt a nőt választás nélkül. Ma nagyon tobzódik a cikkcímadó ember.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!