Kiderült: jelentett Szent-Györgyi Albertről a későbbi államfő

2024. január 03. 22:06

Straub F. Brúnónak jellemző módon a „Kutató” fedőnevet adták.

2024. január 03. 22:06
null

Straub F. Brunó jelentett Szent-Györgyi Albertről az állambiztonságnak – szúrta ki a hvg.hu az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának Facebook-bejegyzését.

A biokémikus, aki régi tanítványa volt a Nobel-díjas tudósnak, 1985-től párton kívüli tagja volt az Országgyűlésnek, 1988. június 29-én pedig megválasztották a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnökévé (az Elnöki Tanács testületként látta el az államfői feladatokat). 

Straub a tisztséget a Magyar Köztársaság 1989. október 23-i kikiáltásáig tölthette be.

A hírszerzés 1955 októberében környékezte meg Straubot, majd 1956 után megint megkeresték, de már nemcsak mint informátort kívánták használni, hanem a fokozatosság elve alapján titkos munkatársnak szervezték be.  Fedőneve a nem túl kreatív „Kutató” volt.

Straubot főleg a nemzetközi tudományos élet területén alkalmazták, valamint „a nyugaton élő magyar származású szakemberekről” kértek tőle információkat. Külföldi útjai előtt rendszeresen megkapta az állambiztonság eligazítását, és kidolgozott terv alapján kellett a feladatait végrehajtania. Ügynöki megbízatását végül 1968-ban megszüntették azzal az indokkal, 

hogy mint hivatalos kapcsolat is el tudja látni az operatív megbízatásokat, ehhez „komoly tudományos és társadalmi funkcióinál fogva” nincs szükség a tartótiszttel való szoros együttműködésre.

„Munkaterületéhez” tartozott tehát régi mesteréről, Szent-Györgyi Albertről is információkat szolgáltatni. „Kutató” jellemzéséből tudható, hogy csak korlátozottan adott írásos jelentéseket, vele az együttműködés inkább szóban történt. De így is maradt fenn néhány Szent-Györgyiről készült jellemzése, és még ezekben az állambiztonságnak készült összegfoglalókban is a legnagyobb tisztelettel beszél egykori tanáráról: „Nagy nemzetközi elismerése kétségkívül annak is tulajdonítható, hogy magával ragadó egyéniség, a tudós és művész keveréke” – írta egy 1957-es jelentésben.

A teljes bejegyzést alább olvashatják.

Nyitókép: Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára, Facebook

 

 

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Selamat
2024. január 04. 12:54
"Márai Sándor: A kommunizmus megbukott minden értelemben, de a kommunistáktól nehéz lesz megszabadulni, mert senki sem olyan veszedelmes, mint egy bukott eszme haszonélvezője, aki már nem az eszmét védi, hanem a meztelen életét és a zsákmányt." Lásd az összes utódukat a.mszp-t is beleértve, akik közvetlen folyamányuk a gyurcsányok vezetésével. Őket követik gyermekeik, unokáik, a modern ifjú kommunisták, a Momentumnak minden egyes embere. A többi ellenzéki, a MH kivételével, csak hülye. Hogy ezekkel semmire sem lehet menni, azt mindenki pontosan tudja. Őket kivéve. Az meg kit érdekel.
zakar zoltán béla
2024. január 04. 12:40
A jellem nem diplomafüggő, sőt nem is faji alapú,....
lendvaiildiko
2024. január 04. 10:46
így írt Antal-józsefl-2:"Ma meg bírói beleegyezés nélkül lehet megfigyelni az ápolókat, orvosokat! Ha nem írja alá az eü.-i státuszt nem dolgozhat. Ratyikáim!" Hozzászólásod röhejes, amikor ma emberek önként posztolják szokásaikat, akár még intim részleteket is, miről beszélsz. Kár, hogy ebben a borzalmas terrorban nincs csengőfrászod, nem visz el hetente a fekete kocsi, esetleg, nem kezelgetnek az Andrássy út 60-ban. Aki egy kicsit járatos a magyarországi biokémia világában (Straub biokémikus volt), tisztában van azzal, hogy ez egy szűk, egymást ismerő emberek világa, az átalgosnál néha intelligensebb csapat. Ott nem jelentések döntöttek, hanem egy-egy kongresszusi beszélgetés. Amikor azt láttad, hogy olyan kollégád, akinél még a hallgatók is jobban tudták a vizsgaanyagot, de egyre csak szárnyalnak,küldölfi ösztöndíjakat kapnak, ez sok mindent megvilágított. Volt olyan tudós is, aki asszisztens szeretőjét vitte évekre külföldre, cikke is megjelent az illetőnek. Nem volt ártatlan...
zakar zoltán béla
2024. január 04. 09:35
az ávhgé szűz?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!