Sky News: Kijev céljai már nem azonosak a nyugati támogatókéval

2023. szeptember 09. 16:02

A cikk szerint a Nyugat már elérte a célját, ez innentől Ukrajna háborúja.

2023. szeptember 09. 16:02

A nyugati politikai vezetők ugyan támogatni akarják Ukrajnát szinte „bármi áron”, ellenben a rideg valóság az, hogy Kijev céljai már nem egyeznek a nyugati célokkal – írta meg a Sky News.

A lap közölte, hogy a politikai retorika ellenére a legtöbb nemzetet a saját érdekeinek megfelelően cselekszik. Világszerte háborúk dúlnak, de azokba a NATO ritkán avatkozik be.

Miért támogatnának tehát egy nem NATO-országot közvetlenül egy nemzetközi világjárványt követően?

A cikk érdekessége, hogy kiemeli azt, amiről korábban már Vlagyimir Putyin orosz elnök is beszélt. Az egykori Szovjetunió megalázó bukását követően ugyanis Putyin arra törekedett, hogy Oroszországot ismét naggyá tegye, hogy globális szuperhatalommá váljon, és hogy ellensúlyt jelentsen a terjeszkedő NATO-val szemben.

Változott a narratíva

A cikkben kiemelték, hogy senki nem számított az orosz invázióra, ennek ellenére az ukrán ellenállás elszánt, bátor és hatékony volt. A háború előrehaladtával

az orosz hadsereg súlyos veszteségeket könyvelt el,

sőt annak több gyengeségére is fény derült. A cikk állítása alapján egy évtizedig fog tartani, amíg az orosz hadsereg talpra áll.

A nyugati szankciók sikeresen meggyengítették az orosz gazdaságot, aminek következtében új kereskedelmi partnereket kellett keresnie Putyinnak. Ennél még rosszabb az, hogy Putyin szembesült a hatalmát fenyegető legnagyobb fenyegetéssel is, mégpedig akkor, amikor Jevgenyij Prigozsin fellázadt ellene.

A lap szerint Oroszország többé nem jelent fenyegetést Európára.

A konfliktus ideje alatt ezért a Nyugat célja már megvalósult. Ezzel kapcsolatban megemlítették a CNN egy korábbi felmérését is, aminek az eredménye alapján az amerikaiak többsége ellenzi, hogy az Egyesült Államok továbbra is finanszírozza Ukrajnát.

Ez már „csak” Ukrajna háborúja

Sok ukránnak továbbra is eltökélt szándéka, hogy minden orosz katonát kiűzzen a hazájából.

Ez Ukrajna joga, az ő harcuk, az ő jövőjük és az ő áldozatuk.

Az ezt követő áldozatok, pusztítás és szenvedés borzalmas örökséget fog maga után hagyni. Érdekes fejlemény, hogy a cikk végén már azon gondolkodik a szerző, hogy vajon milyen áron lehet újra béke.

***

Ezt is ajánljuk a témában

***

Nyitókép: Facebook

Összesen 136 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pipa89
2023. szeptember 11. 15:35
Most már mossák kezüket, mint Pilátus! Kinyírattak egymással több százezer embert csak azért, hogy újfent megszabhassák, hogy kivel kereskedhet Európa, azaz a németek. Vajon, ha újraindítják az Északi Áramlatot és a kínai egy út, egy övezet is újra dübörög, megint csinálnak nekünk egy háborút?????????????????????? A tetves, büdös jenki életbe!
pipa89
2023. szeptember 11. 15:32
Na, azért kibújt a szeg a zsákból, az anyjuk keservit az angolszászoknak! Azaz, Németországot sikerült taccsra vágniuk, mert ez volt a cél! Hogy szakadna rátok az ég!
nempolitizalok-0
2023. szeptember 11. 13:56
A kurva anyjukat. Azzal semmi gond, hogy Kiev céljai nem azonosak ny-európával, de ezek a libsi tetvek másfél éve baszogatnak bennünket, mert a mi céljaink sem azonosak Kievével. A nyugat konkrétan rábaszott, ez is olyan mint a bevándoroltatás, előbb kellett volna gondolkodni, nem pedig azonnal lefeküdni az amerikaiaknak. Az oroszok lassan kialakítják új kereskedelmi csatornáikat, a nyugati versenyképesség pedig már így is ugrott, komoly gondok lesznek arrafelé.
letsgobrandon-2
2023. szeptember 11. 13:49
mekkora bullshit... ...ez a cikk csak arra jó , hogy a nyugatot győztesnek állítsa be mielőtt magára hagyják a xoxolokat
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!