Oroszország ki tudja játszani a nyugati szankciókat

2023. augusztus 09. 19:34

Ebbe a játékba a Nyugat is belemegy.

2023. augusztus 09. 19:34
Bendarzsevszkij Anton
Bendarzsevszkij Anton
Facebook

„A reggel megosztott Index cikkem témája nagy vitákat gerjesztett. Megjegyzem, "A szankciók nem működnek" címet nem én adtam, ez nyilván erősen leegyszerűsítő, de ugye a szerkesztőknek ilyenkor kb 100 karakterben kell kifejező és erős címet adniuk. A lényegen ez persze nem változtat: még pedig hogy Oroszország ki tudja játszani a nyugati szankciókat, és ebbe a játékba a Nyugat is belemegy. Nem olyan a volumen nyilván, mint a háború előtt, azért az már tényleg elképesztő lenne, ha visszatérne a korábbi forgalom, de az, ami kell nekik a védelmi iparhoz (pl chipek) vagy más nyugati tech termékek (Samsung, iPhone), megszerzik. Egyes esetekben van felára, míg máskor a szürkeimport miatt nincs. De amíg vannak tartalékok - és még a jelek szerint néhány évig biztosan lesznek - addig megoldják. Ellenszer pedig egyelőre nincs, mert az üzleti érdek sajnos felülírja a szankciókat.

Erre az elmúlt hónapokban láttunk empirikus jellegű bizonyítékokat: nyugati összetevőkből frissen gyártott orosz precíziós rakéták és Lancet drónok, vagy nyugati tech termékekkel változatlanul teli boltok Oroszországban. Most pedig a Versztka által megszerzett statisztikák alapján hard data is van a tényszerű alátámasztáshoz. Van példa persze arra is, ami már nehezebben érhető el (pl nyugati autómárkák, amelyek helyére kínaiak érkeztek), de ami tényleg kell Moszkvának, azt megszerzik.

És még egy gondolat: voltak cikkek, amelyek azt sugallták, hogy a jó magyar kapcsolatok miatt (ami szerintem eleve túl van dimenzionálva), majd lesznek magyar cégek és érdekcsoportok, amelyek majd segítenek a szankciókat kijátszani. A Versztka által megszerzett statisztikákban ugyanakkor ilyeneket nem találtak, bár külön tüzetesen vizsgálták az európai cégeket. Alapvetően két európai országban találtak a szankciók kijátszásában segítő cégeket - Olaszországban és Észtországban (azonban ezeket se becsüljük túl, könnyen lehet, hogy pl az ott élő orosz patrióták próbálkoztak be a szankciók kijátszásával, nem is a helyiek).”

***

Kapcsolódó vélemény

undefined

Bendarzsevszkij Anton

index.hu

Idézőjel

Oroszország a világtörténelem eddigi legjobban szankcionált országa.

Nyitókép illusztráció. Fotó: Pixabay

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
KBA98
2023. augusztus 10. 17:11
Why not?
powerage
2023. augusztus 09. 20:37
A nyugati cégeknek folyamatos növekedést kell mutatniuk, különben buknak a tőzsdén. Nagyon hülyének kell lenni ahhoz, hogy azt higgyük, ezek a cégek szívesen lemondanának egy Oroszország méretű piacról. Persze, hogy hagyják, hogy eljusson oda a termékük.
Namond
2023. augusztus 09. 20:00
Tonya, már megint rossz a megfogalmazás; "Oroszország ki tudja játszani a nyugati szankciókat, és ebbe a játékba a Nyugat is belemegy" Az a kis szösszenet nem életszerű, dolog nem így, hanem fordítva működik. A tele raktárú nyugati cég játsza ki a szankciókat, keresi meg az oroszokat eladás/felár reményében. A nyugati vállalkozások szállítanak Törökországba, Kazahsztánba, Grúziába és deponálnak ott, abban a reményben, hogy az oroszokkal üzleteljenek. Meg jegyzem a 2014-es szankciók esetében a hazai vállalkozóknak is ezt kellett volna csinálni. Sajnos Orbán antiNER oligarchái ehhez is hülyék, eladtak a törököknek, aki tovább árusítottak az oroszoknak és a felár ellenére jó kapcsolatokat építettek ki Moszkvával.
Pandaka pygmaea
2023. augusztus 09. 19:53
Ne magyarázkodj: a szankciók tényleg NEM működnek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!