Demkó: Prigozsinnak túl nagy önbizalma volt

2023. augusztus 24. 12:07

Az MCC geopolitikai műhelyének vezetője szerint a Wagner-csoport vezetője nem tartotta be a Putyinnal kötött egyezségeket.

2023. augusztus 24. 12:07
null

Demkó Attila a Rádió1 reggeli műsorában, a Balázsékban részletesen beszélt a csütörtöki feltételezett merényletről, melyben a Wagner-csoport fél vezérkara életét vesztette, köztük Jevgenyij Prigozsin, a csoport vezetője. Az MCC geopolitikai műhelyének vezetője kijelentette, nem lepte meg Prigozsin halála. Demkó Attila kifejtette, hogy túl erős önbizalma volt a Wagner-vezérnek. állítása szerint már a két hónappal ezelőtti puccskísérlet után látható volt, hogy 

„Prigozsin élettartama megrövidült”. 

Szavai szerint Putyin az ilyeneket nem hagyja. Megjegyezte, Prigozsin különféle szerződéskötések miatt ment Moszkvába, nem ez volt az első alkalom a puccskísérlet óta, azaz nem tartotta be a Putyinnal kötött egyezményét. 

Túl erős volt az önbizalma, hitt abban, hogy az orosz emberek támogatják” 

– fejtette ki. 

Demkó Attila életveszélyesnek nevezte Prigozsin politikai ambícióit Putyinnal szemben és úgy folytatta, sokak lesznek majd, akik bosszút akarnak állni. Úgy fogalmazott, hogy a Wagneren belül biztosan van egy erős ideológiai mag, amely közel állt a vezetőjükhöz. 

Többségük profi zsoldos, akik továbbra is csak a pénzért és nem az eszmékért harcolnak”

– jegyezte meg.

Nyitókép: Vladimir NIKOLAYEV / AFP

 

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
JohnnyBeGood
2023. augusztus 24. 14:11
Miért gondolom, hogy ez a Nyugat műve volt? A Wagner lázítására? Elképesztő - látva a háború szervezését is - hogy a Nyugat, már sokkal aljasabbul, diktatórikusabban, hazugabban működik mint maguk a valódi diktatúrák. Ezt sosem gondoltam volna.
Akitlosz
2023. augusztus 24. 13:24
"Demkó: Prigozsinnak túl nagy önbizalma volt" Demkónak van is.
letsgobrandon-2
2023. augusztus 24. 12:18
Trockij is azt hitte , hogy beleköphet a levesbe ... de utólérte a jégcsákány azt is
gyaloggos
2023. augusztus 24. 12:14
HÜLYESÉG volt, NEM NAGY önbizalom, szerintem. AZT nem is értettem akkor, most akkor ez hogy, mit gondol Prigozsin, ezt nem gondolhatja komolyan.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!