Meggondolták magukat az ukránok, mégis kimennének az olimpiára

2023. július 27. 13:57

Korábban az olimpia bojkottjával fenyegettek.

2023. július 27. 13:57
null

Vadim Hutcajt ifjúsági és sportminiszter szerint Ukrajna fontolgatja, hogy mégsem bojkottálja a jövő nyári párizsi olimpiát, ha Oroszország és Fehéroroszország nem vehet részt az eseményen, és sportolóik csak semleges színekben versenyezhetnek. A politikus elmondta, nyitottak az álláspontjuk enyhítésére, bár egyelőre nem döntöttek róla. Hozzátette, megbeszéléseket folytatnak a sportági szövetségeik vezetőivel és a sportolóikkal a témában.

Az ukrán sportvezetés januárban közölte, hogy az országot sújtó háború miatt sportolói bojkottálhatják az olimpiát, ha a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) úgy dönt, hogy bizonyos feltételek teljesítése esetén Oroszország és szövetségese, Fehéroroszország versenyzői visszatérhetnek a nemzetközi porondra, semleges színekben. Az egyik ilyen feltétel, hogy a két ország versenyzői ne támogassák aktívan az ukrajnai háborút, és ne álljanak kapcsolatban a fegyveres erőkkel, illetve nemzetbiztonsági szervekkel.

Semlegesség

A NOB végrehajtó bizottsága végül március 28-án fogalmazta meg javaslatát, miszerint semlegesként engedjék vissza a két ország sportolóit a nemzetközi versenyekre. A semlegesség azt jelenti, hogy a sportolók nem használhatják nemzeti szimbólumaikat, és ha győznek, nem játsszák le nekik a himnuszukat. Vadim Hutcajt szerdán kiadott rendelete egyértelműen megtiltja az ukrán állampolgároknak, hogy orosz és fehérorosz sportolókkal versenyezzenek, ha utóbbiak a nemzeti lobogójukat használják. Bár a rendelet nem szól arról, mi a teendő, ha az oroszok és a fehéroroszok semlegesként versenyeznek, az olimpiai bajnok birkózó, Zsan Belenyuk - aki a tokiói döntőben Lőrincz Viktort győzte le -, az ukrán parlament tagjaként elmondta, ezzel ismét megnyílt az út sportolóik előtt, hogy nemzetközi eseményeken induljanak, olimpiai kvótát szerezzenek, és felkészüljenek a párizsi játékokra.

A NOB már július 13-án bejelentette, hogy Oroszország és Fehéroroszország nem kapja meg a párizsi olimpiára szóló meghívót, és ezt szerdán - amikor 203 ország olimpiai bizottságának kiküldte az invitálást – megerősítette.

Hivatalosan is kitiltották az oroszokat és fehéroroszokat a 2024-es olimpiáról - Mandiner

Továbbra is kérdéses, hogy a belarusz és orosz sportolók versenyezhetnek-e az eseményen semleges zászló alatt.

(MTI)

Nyitókép: Szergej Huzavkov / AFP

 

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
iimre
2023. július 29. 02:45
"Meggondolták magukat az ukránok, mégis kimennének az olimpiára" ••• Ne variáljanak, maradjanak csak otthon a kurva anyjukba, senkinek sem fognak hiányozni… :DDD
fater0921
2023. július 28. 09:20
Ki a faszomat érdekel a bojkottjuk??Viszont az érdekes, hogy a háború miatt az oroszok ki vannak tiltva az olimpiáról, akkor ezek a férgek miért nem????
bölcsuhú
2023. július 27. 21:49
Más se hiányzik mint az ottani cirkuszolásuk, a bunküságuk kirakatba tétele! tanusítják már a tenisz, a vívó, stb, versenyeken, hogy mire képesek!
5m007h 0p3ra70r
2023. július 27. 19:54
Ha nem lesznek ott a sportolóik, akkor a zöld ruhába öltöztetett beszélő majmuk sem mutathatja be a világszámát. 🥁🎺🦧💬
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!