Nem kapott bizalmat az Ódor Lajos által vezetett szlovák kormány

2023. június 15. 14:17

A kormánynak nem sikerült elégséges támogatást szereznie.

2023. június 15. 14:17
null

Nem kapott bizalmat a pozsonyi parlamenttől a csütörtöki szavazáson a Zuzana Caputová államfő által jelölt, Ódor Lajos vezette szlovák szakértői kormány. Az államfő a szavazás után bejelentette: ügyvezető kormányként nevezi ki ugyanezt a kabinetet.

Ódor Lajos kormányának annak ellenére sem sikerült elégséges támogatást szereznie a pozsonyi törvényhozásban a kormányprogramjukról tartott szavazáson, hogy a dokumentum jóváhagyásához nem volt szükség abszolút többségre, vagyis 76 voksra a 150 fős parlamentben, elegendő lett volna a szavazáson részt vevő képviselők egyszerű többsége. A kormányprogram elfogadását 34 képviselő támogatta, 43-an ellene szavaztak, 54-en tartózkodtak, 5-en pedig nem szavaztak a jelen lévő 136 képviselőből.

A kormányprogramról tartott kétnapos vita során a legtöbben azt kifogásolták a dokumentumban, hogy kevés konkrét megoldást tartalmaz.

A voksolás eredményére reagálva Zuzana Caputová „éretlen hozzáállásnak” minősítette a kormányprogram „tárgyilagos érvek nélküli” elutasítását, majd bejelentette: az alkotmány adta lehetőségével élve, ügyvezető kormányként ad megbízatást Ódor Lajos kabinetjének, amely ebben a minőségében a szeptember 30-ra kitűzött előrehozott parlamenti választásokig látja majd el feladatait.

Az előrehozott parlamenti választások kitűzésére azután került sor, hogy tavaly decemberben – a korábban a kormánykoalíció részét alkotó liberálisok által benyújtott bizalmatlansági indítványról tartott szavazáson – megbukott Eduard Heger szeptembertől kisebbségben kormányzó kabinetje. A kormány bukása után az államfő megbízatása alapján a Heger-kabinet ügyvezető kormányként látta el feladatait egészen májusig, amikor Eduard Heger felmentését kérte az államfőtől. Ezt követően az államfő szakértői kormányt nevezett ki, amelynek miniszterelnöke Ódor Lajos, a szlovák központi bank (NBS) korábbi alelnöke lett.

(MTI)

Nyitókép: Wikipedia, a Pozsonyi Magyar Szakkollégium fotója

Összesen 65 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kotormány
2023. június 17. 01:50
Azért nem választotta meg a szlovák parlament, mert magyar.
5m007h 0p3ra70r
2023. június 16. 05:11
"hogy kevés konkrét megoldást tartalmaz" Hasonló ütőképes érvek még: - nem tetszik annyira - másképp gondoltam - jó, jó, de nem az igazi - hiányoznak a garanciák - stb.
Ehetős Odó
2023. június 15. 22:40
Negyven tót, összeszaladt, mennyi vót?
brekker
2023. június 15. 21:42
Lóg a melle a csávónak, én se szavaztam volna meg.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!