Újra nekimentek Ursula von der Leyennek a titokzatos Pfizer-sms-ek miatt

2023. április 17. 12:31

Akár fel is függeszthetik az Európai Bizottság elnökének mentelmi jogát, miután egy belga lobbista bírósághoz fordult a Von der Leyen és a Pfizer gyógyszertár vezére közötti, eddig nem ismert tartalmú üzenetek miatt.

2023. április 17. 12:31
null

Panasszal fordult egy belga lobbista a liege-i elsőfokú bírósághoz, hogy kiderüljön végre, miről SMS-ezett Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnök a Pfizer gyógyszergyár vezetőjével – számolt be az Euractiv.

Ahogy azt korábban portálunk is megírta, Von der Leyen azután került kellemetlen helyzetbe, hogy fény derült arra: az Európai Bizottság elnöke és Albert Bourla SMS-üzeneteken keresztül „tárgyaltak” meg egy 1,8 milliárd euró összegű vakcina beszerzést.

A botrány kirobbanása óta már több próbálkozás is volt, hogy az Európai Bizottság nyilvánosságra hozza az üzeneteket, ugyanakkor eddig mindhiába. Emily O'Reilly európai ombudsman hevesen kritizálta Von der Leyen hivatalát, miután a szervezet azt állította, hogy „nem találják” az említett üzeneteket. O’Reilly szerint

az Európai Bizottság viselkedése nem felel meg az EU átláthatósági szabályainak.

Az ombudsman mellett több EP-képviselő, valamint civil szervezet is sürgette, hogy a Bizottság hozza nyilvánosságra az üzeneteket. Nem a lobbista az első, aki bírósághoz fordult Von der Leyen kérdéses SMS-ei miatt: korábban a New York Times nyújtott be keresetet Európai Unió Bírósága előtt, mivel a lap szerint a Bizottságnak jogi kötelessége lenne kiadni az üzeneteket.

Vera Jourová értékekért és átláthatóságért felelős (!) uniós biztos szerint a telefonon továbbított szöveges üzenetekre nem vonatkoznak az átláthatósági szabályok. Emiatt Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság elnökének sem kell nyilvánosságra hoznia a Pfizer gyógyszercég vezérigazgatójával váltott üzeneteit. Jourová szerint a rövid szöveges üzenetek azért nem tartoznak a nyilvánosságra, mert az azonnali üzenetküldő platformokon továbbított üzenetek eleve nem tartalmazhatnak olyan információkat, amelyek a Bizottság tevékenységével, döntéseivel kapcsolatosak.

A Bizottság vezetőjét megvédte Stella Kyriakides, az EU egészségügyi biztosa is, aki szerint Von der Leyen nem is vett részt a vakcinaszerződések tárgyalásában.

Ugyanakkor a belga lobbista új panaszát annak ügyvédje, Diane Protat szerint a bíróság nem utasíthatja el, emiatt pedig

kérnie kell von der Leyen mentelmi jogának felfüggesztését.

Az uniós intézményeknél akkreditált lobbista a portálnak több forgatókönyvet is felvázolt, hogy miért titkolózhat ennyire von der Leyen és hivatala.

Baldan szerint amikor személyesen tárgyalt a gyógyszergyár elnökével, akkor

túlterjeszkedett a hatáskörén, és megszegte az EU szerződéseit,

mivel azok az egészségügyi kérdésekkel kapcsolatban az Uniót csak támogató hatáskörrel ruházzák fel. Másrészt amennyiben törölte a szöveges üzeneteket, az megfelelhet annak, mintha hivatalos iratokat semmisített volna meg. Harmadrészt ha Von der Leyen az üzenetek „személyes mivolta” miatt nem akarja nyilvánosságra hozni azok tartalmát, akkor pedig súlyos összeférhetetlenségi kérdések merülhetnek fel vele kapcsolatban. 

 

Nyitókép: Valeria Mongelli / AFP

Összesen 238 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
egy genetikusanalattvaló
2024. január 23. 10:29
"belga lobbista" Magyarul hivatásos, legálisan korrumpáló. Olyan EU konform módon, az EU értékei szerint. E mellet persze Ursula von der Leyen SMS-eit letagadni orcátlanság. Szintén az EU "értékei" szerint való. A mobil-szolgáltató szerverein vagy biztonsági mentéseiben megtalálhatók, ha van hatósági akarat a lekérésére.
Gonella
2023. november 23. 17:18
ne túlozzunk. kaili, tarabella és a többi is szabadlábon lopja a levegőt előlünk.
Andilla
2023. május 26. 10:36
Van még, aki azt hiszi, hogy az egész "oltás" biznisz elsősorban nem biznisz volt?
Igazszó
2023. április 18. 10:49
Ilyenkor mindig az a kérdés merül fel bennem, hogy vajon a vétótlan köpcös geci és bandája miért alszik és csicskul vétótlanul, feljelentéstelenül, gyáván. Ezt a feljelentést - és még tucatnyi másikat is - megtehették volna a 13 évük során. De gyáva csicskaként lapulnak, holott akkor is rugdossák őket ha lapulnak, meg akkor is, ha csicskáznak. Nincs veszteni valójuk. Vagy olyan mértékben megzsarolt mocskos bűnözők, hogy még fingani se mernek a nagy szabadságharc hazudozásuk közepette?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!