Ferenc pápa üzenetet küld a világűrbe

2023. március 27. 21:05

A „nanokönyvet” a SpaceX amerikai vállalat Falcon 9 hordozórakétája helyezi majd Föld körüli pályára.

2023. március 27. 21:05
null

A Vatikán a világűrbe készül eljuttatni egy digitális minikönyvet, amely Ferenc pápának 2020-ban, a koronavírus-világjárvány tombolása idején elhangzott, reményre buzdító üzenetét tartalmazza – közölte hétfői római sajtótájékoztatóján az Apostoli Szentszék.

A „nanokönyvet" a SpaceX amerikai vállalat Falcon 9 hordozórakétája helyezi majd Föld körüli pályára 525 kilométer magasan. A rakéta június 10-én indul a kaliforniai Vandenberg légitámaszpontról – jelentette be a Vatikán.

Az alig 2 milliméteres, mikrovéséssel készült elektronikai eszközt egy napelemekkel ellátott, mintegy harminc centiméteres négyszögletes műhold (CubeSat) belsejében helyezik el, amelyet a torinói műszaki egyetem diákjai építettek.

A mikrokönyv a Ferenc pápa által 2020. március 27-én, a Covid-19-világjárvány tombolása idején elmondott beszédét tartalmazza.

Ezen a napon a katolikus egyházfő ľ egyedül a kihalt és eső áztatta Szent Péter téren – felszólította a „riadt és elveszett” világot, hogy vizsgálja felül a prioritásait.

A Spei Satelles (a remény műholdja) elnevezésű programot a Vatikán, az Olasz Űrügynökség és több olasz intézet közösen valósítja meg.

„A remény szavainak el kell jutnia a földi határokon túlra is”

Az együttműködés célja, hogy eljuttassák a remény szavait „a földi határokon túlra” – magyarázta Giorgio Saccoccia, az Olasz Űrügynökség elnöke.

A pápa 2017 októberében videóösszeköttetés segítségével beszélt élőben a Nemzetközi Űrállomás (ISS) fedélzetén tartózkodó űrhajósokkal, amit már korábban elődje, XVI. Benedek pápa is megtett.

(MTI)

Nyitókép: Vincenzo Pinto / AFP

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
FAdamus
2023. március 28. 22:50
És azt valaki elárulná, hogy mi a fene az értelme ennek? „A remény szavainak el kell jutnia a földi határokon túlra is” Mégis minek kell eljutnia a Földön kívülre, amikor az emberek a Földn élnek? Ja, és gondolom nem hangszóróval fogják nyomatni a beszédet az űrben, mert nem is működne, de akkor minek is keringjen ott, ha úgyse lehet meghallgatni?
Alcofrybas
2023. március 28. 07:38
„A remény szavainak el kell jutnia a földi határokon túlra is” Baszk, a CubeSat az 820km-re kering, az egy Budapest-Bukarest távolság. Jó, rendben, megértem: A remény szavainak el kell jutnia a földi határokon túlra is.
Akitlosz
2023. március 27. 22:34
Föld körüli pályára minek? Ott senki sem fogja elolvasni.
Igazságpárti
2023. március 27. 21:42
Jobb lenne, ha a Jóistennel próbálna magyarázatot küldeni a saját antipápaságáról.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!