EP-alelnök: Remélem, hogy Orbánt továbbra is nyomás alatt lehet tartani

2023. március 27. 06:15

„Mindaz, amit eddig érzékeltünk a jogállami feltételek teljesítése címén – nyilvánvalóan nem elegendő” – hangsúlyozza Katarina Barley.

2023. március 27. 06:15
null

Interjút adott a Klubrádiónak Katarina Barley, az Európai Parlament alelnöke. „Amit mindig is mondtunk az Európai Parlamentben, miszerint az Orbán-kormányra pénzügyi nyomást kell gyakorolni – az működni látszik” – fogalmazott a beszélgetés elején Barley. Szerinte Orbán Viktornak nem érdeke a hatalommegosztás, „az, hogy a demokratikus oldal szerephez jusson”.

„A szupermérföldkövek teljesítését értékelő összesítés alapján szerintem elég egyértelműen kirajzolódik az az álláspont, hogy mindaz, amit eddig érzékeltünk a jogállami feltételek teljesítése címén – nyilvánvalóan nem elegendő. Úgyhogy

ezek után csak a reményemet tudom kifejezni, hogy Orbánt továbbra is nyomás alatt lehet tartani

– hangsúlyozta az EP alelnöke.

Hozzátette: „őszintén szólva, nagyon jól tudtuk, hogy Orbán megpróbálja majd letudni ezeket a kötelezettségeket amolyan hamis-, álintézkedésekkel”. A német politikus szerint a korrupció felszámolásában csak az Európai Ügyészséghez való csatlakozás hozhatna változást, mert „addig Orbán nem csak becsapja az embereket, de meg is lopja őket”.

A médiát, a kultúrát, a tudományokat, a civilek működését is megkárosította” – fogalmazott Barley.

Nyitókép: Malte Ossowski / SVEN SIMON / SVEN SIMON / dpa Picture-Alliance

Összesen 227 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
alenka
2023. október 03. 22:45
Ennek a guvadt szemű irgalmatlanul csúf pofájú undormánynak ajándék lenne a fájdalom is,mert akkor legalább tudná,hogy él....
nickrivers
2023. március 30. 09:54
Erre a pitsára helyezzen nyomást a Quasimodo. Olyan ronda, hogy az oroszlán is csak sírva enné meg. Buta nő!
szürkeSzarvas
2023. március 28. 20:45
Ezekkel értelmetlen bármi megeggyezesi próbálkozás. "Hagyni a faszba"(Fekete főtörzs)
Brandon the great Negro
2023. március 28. 16:48
Mikor sikerült ezeknek Orbánt nyomás alatt tartani?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!