Eddig több mint 400 milliárd dollárra lesz szükség Ukrajna újjáépítéséhez a Világbank szerint

2023. március 22. 19:06

Ez Ukrajna becsült tavalyi GDP-jének 2,6-szorosa.

2023. március 22. 19:06
null

Legkevesebb 411 milliárd dollárra (149 ezer milliárd forintra) lesz szükség Ukrajna újjáépítéséhez az ukrán kormány, a Világbank és az Európai Bizottság szerdán közzétett közös jelentése szerint.

Ez Ukrajna becsült tavalyi bruttó hazai terméke (GDP) 2,6-szorosának felel meg.

Az elkövetkező évtizedre előrevetített összeg a jelentés szerint magában foglalja az inflációt, a piaci körülményeket, illetve a biztosítási díjakat is.    

A legsúlyosabban a lakhatási ágazat érintett

Az idei évre vonatkozó, elsőbbséget élvező újjáépítési költségek legalább 14 milliárd dollárt (5 ezer milliárd forint) tesznek ki. Ezek esetében olyan szükségletek fedezéséről van szó, mint

az energiaszolgáltatás, lakások, a kritikus, illetve szociális infrastruktúra, valamint az alapvető szolgáltatások helyreállítása. 

„A károk és helyreállítási költségek kimutatása egyelőre nem tartalmazza az infrastruktúra, lakások és vállalkozások elvesztését a megszállt területeken” – hangsúlyozta Denisz Smihal ukrán miniszterelnök.    

A dokumentum szerint a több mint egy éve kezdett orosz háború már legalább 135 milliárd dolláros (49 ezer milliárd forint) anyagi kárt okozott Ukrajnának. A legsúlyosabban a lakhatási (38 százalék), a közlekedési (26 százalék) és az energetikai (8 százalék) ágazat érintett. Az ország pénzügyi veszteségei 290 milliárd dollárt (105 ezer milliárd forint) tettek ki. A számításoknál a háború 2022. február 24-i megindításától 2023. február 24-ig tartó időszakot vették figyelembe. Ukrajna GDP-je a dokumentum szerint 2022-ben 29,2 százalékkal zsugorodott, miközben a szegénység szintje 5,5 százalékról 24,1 százalékra emelkedett.

(MTI) 

Nyitókép: Maxim Zakharov / Sputnik / Sputnik via AFP

Összesen 38 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Odone Ricci
2023. március 23. 07:26
Nagyon jó, emelt fejjel és büszként vállalja Európa Ukrajna helyreállítását, azonnali tagságát és az amer. bankok megsegítését a passziv kamatok emelésével és a bankbetétekre adott minimális kamatokkal. A cseppfolyósgázukat is vesszük, a hatalmas gázosító tankhajók már megérkeztek illetve érkeznek az európai kikötőkbe. A környezetvédelem most mellékes, Gréta nem látja. Ennek a gáznak az ára jóval magasabb lesz, de megéri, mert nem orosz gáz.....
Zsolt75
2023. március 23. 07:15
Zselének hol lesz még villája?
repulok
2023. március 22. 21:34
Évek óta pofázom, hogy a nyugat fulladozik a rengeteg felesleges készpénztől. Arra viszont álmomban nem gondoltam, mire fogják költeni. A második világháború óta, az ukrajnai konfliktus lehet a legnagyobb üzlet a földön. Senkinek nem áll érdekében a béke. Rengetegen fognak még meghalni, teljesen értelmetlenül...
elfújta az ellenszél
2023. március 22. 20:57
Tavaly nyáron ezermilliárd euróra taksáltam a várható újjáépítési költséget, plusz még ezermilliárd a közvetlen hadikiadásokra. Nagyjából most is annyi, bár ha elhúzódik a háború év végéig vagy tovább akkor ennek másfél-kétszerese Az IMF ugyanúgy trükközik, mint bármelyik ügyes építési vállalkozó. Soha nem annyi a végösszeg, mint a kalkuláció, laza projektellenőrzésnél, mint pl. a Demszky-metró esetében felment vagy ötszörösére
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!